2007-05-31 17:20:04• hírek • István Löchli

Vége a beiratkozásnak

 1073 tanügyi helyre pályázhattak a pedagógusok megyénkben.

A hét folyamán ért véget a pedagógusok beiratkozása az üres tanügyi helyekre. Szatmár megyében összesen 1073 helyre lehetett pályázni, melyből címzetes 381 és nem címzetes pedig 692 volt.

A megyei tanfelügyelőség összesen 39 vizsgaközpontot hozott létre, ahol a jelentkező pedagógusoknak vizsgázniuk kell. A vizsgák után a tanfelügyelőség jogi képviselője fogja átvizsgálni a pedagógusok jelentkezési lapjait, annak érdekében, hogy kiküszöböljék a visszaéléseket. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes a Szatmár.ro-nak elmondta, a jelentkezett pedagógusok írásbeli vizsgát kell tegyenek, de amennyiben szaktantárgyat oktatnak, azok a gyakorlati vizsgán is részt kell vegyenek. A főtanfelügyelő kiemelte, az érintett pedagógusoknak június 6 és 15 között szükséges jelentkezniük abban a vizsgaközpontban, ahova leadták papírjaikat, és alá kell írniuk egy nyomtatványt, hogy a közölt adatokért felelősséget vállalnak.

Egyébként most zajlanak az egységes pót- félévi dolgozat második fordulójának előkészületei – mondta a főtanfelügyelő helyettes. Ezen a vizsgán azok a diákok vehetnek részt, akik valamilyen okból nem tudtak részt venni az első meghirdetett dolgozatíráson. A vizsgák június 5-én kezdődnek matematikából, majd 8-án anyanyelvből, 12-én pedig románból írnak a diákok.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: