2011-03-15 23:59:15• hírek • kocsis zoltán

Három lövés, három gól, továbbjutott az Inter

Egy egészen hihetetlen sorozat folytatódott kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőiben, aminek következtében, óriási meglepetésre, a Bayern München idegenbeli győzelme ellenére is kiesett az Interrel szemben. Bejött viszont a papírforma Manchesterben: a United nem volt ugyan meggyőző, de győzött a Marseille ellen - és továbbjutott.

A Bayern München és az Inter eddig ötször találkozott egymással az európai kupák történelmében és bármennyire is hihetetlen, az otthon játszó csapat egyszer sem tudott nyerni! Ennek fényében „természetes volt", hogy a németek az első meccsen, Milánóban nyerni tudtak. Így hát az is „logikus" volt, hogy Münchenben a 3. percben Pandev passza után Eto'o gyorsan megszerezte a vezetést a vendégeknek - lesről. Ez a legkevésbé sem zavarta meg a hazaiakat, ezt követően ugyanis csak egy csapat maradt a pályán, a 21. percben pedig déjá vu érzése lehetett annak, aki látta az első találkozót: Robben lőtt, Julio Cesar kapus kiejtette a labdát, Gomez pedig (ezúttal egy pazar mozdulattal) büntetett. Ezzel már a bajorok álltak továbbjutásra, ennek ellenére folytatták a rohamokat, tíz perccel később pedig (két komoly Cesar-védés után) már a vezetést is megszerezték: Robben akarta Gomezt megjátszani, Mottáról azonban Müller elé pattant a labda, aki higgadtan értékesítette a lehetőséget. A szünetig még két meccsre való ziccert dolgozott ki a Bayern, ám Cesar előbb egy az egyben káprázatos bravúrt mutatott be Riberyvel szemben, majd egy furcsa jelenet után (Gomez tartotta bent akrobatikus mozdulattal a labdát, amely végiggurult a gólvonal előtt) Müller becsúszva lőtt kapufát (pontosabban a szintén becsúszó Ranocchia lőtte a német csatárra a labdát, róla pedig a kapufára pattant -olyan húsz centi távolságból) végezetül pedig Robben lőtt mellé egy ziccert. Az Inter? Kapitális védelmi hibák és esélytelen támadójáték mellett csak Sneijder célt tévesztő szabadrúgása hordozott magában némi veszélyt.

A szünetben aztán érdekes dolgok történhettek a Bayern öltözőjében, a bajorok ugyanis valami olyasfajta metamorfózison estek át, amilyet szurkolóik idén már láthattak a bajnokságban a Wolfsburg, majd a Köln ellen. És akik azt látták, sejtették: nagyon jó vége nem lehet a dolognak. Bár a 62. percben Gomez kapáslövésénél Cesar ismét hatalmasat védett és a hazaiak vezettek néhány veszélyes kontrát, rá sem lehetett ismerni a hazai gárdára. Ezt remekül mutatja, hogy a legtöbb dolga ekkor Kraft kapusnak volt: nem mintha sorra kellett volna védenie az Inter-lövéseket, hanem a társak által hazapasszolt labdákat rugdoshatta előre már-már világrekord-gyanús mennyiségben. A hazai támadójáték visszaesése mellett feljavult az Inter védelme (főleg Lucio és Chivu révén), míg támadásban a társak is felzárkóztak Eto'o mellé. Ennek ellenére a kameruni volt az olaszok védőszentje, hisz a 63. percben Sneijdert, a 87.-ben pedig Pandevet hozta kihagyhatatlan helyzetbe. Kellett persze ehhez a két nevezett játékos mértani precizitású lövése, melynek következtében Kraft úgy kapott (összesen) három gólt, hogy egyiknél sem volt esélye, ezektől eltekintve pedig védeni valója sem akadt! És kellett a harmadik Inter-gólhoz Breno óriási hibája is, aminek láttán nyilván sokakban felmerült: Louis van Gaalnak miért kellett szinte elzavarnia Luciót 2009 nyarán? A holland tréner mellesleg egy nemkívánatos rekordot is produkált: először esett ki a Bayern úgy, hogy az első meccsen idegenben nyerni tudott...


Eto'o egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a bayern öngyilkosságához fotó: fcbayern.telekom.de
Eto'o egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a bayern öngyilkosságához fotó: fcbayern.telekom.de


Nem hozott ekkora meglepetést és ilyen jó játékot az est másik találkozója, egy valamiben azonban a Manchester United és az Olympique Marseille mérkőzése hasonlított a müncheni csatára: ez a meccs is góllal indult. Giggs, Rooney, Hernandez volt a labda útja, a mexikói pedig már az ötödik percben előnyhöz juttatta az angolokat. A „vörös ördögök" azonban, némi meglepetésre, nem tudták kihasználni a gyors gól okozta sokkot, hisz a franciák idő után átvették a játék irányítását, és amennyiben Gignac nem hamarkodja el ziccerét, Diawara esetleg pontosabban fejel vagy Cheyrou bombája szélre megy, akkor bizony könnyen egyenlíthetett volna a Marseille.

A szünet után is az OM kezdett kezdett jobban, majd a MU vette át az irányítást, helyzet azonban sokáig nem alakult ki. A franciák egyre nagyobb intenzitással támadtak, de az utolsó passzokba mindig hiba csúszott, kivéve mikor Valbuena remekül szolgálta ki Cheyrou-t, van der Sar azonban magabiztosan védett. Történt mindez a 74. percben, egy minutummal később pedig gólt szerzett a Manchester: Valencia cselei után Giggs tette középre a labdát, Hernandez pedig ismét jókor volt a jó helyen. Hét perccel később egy szöglet után Brown öngólja tett arról, hogy izgalmas legyen a végjáték, ám a Marseille további helyzetekig sem jutott. Mindenképpen megjegyzendő, hogy Brown öngólja mindössze a második alkalom volt az idei BL-sorozatban, amikor a Manchester kapujába került a labda, pedig ez már a nyolcadik meccse volt a „vörös ördögöknek"!

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő visszavágók (összesített eredmény):
Bayern München - Inter 2-3 (3-3, idegenben lőtt több góllal)
gólok: Gomez (21.), Müller (31.) illetve Eto'o (4.), Sneijder (63.), Pandev (87.)

Manchester United - Olympique Marseille 2-1
gólok: Hernandez (5., 75.) illetve Brown (82., öngól)

A United eddig a védekezésének köszönheti menetelését fotó: om.net
A United eddig a védekezésének köszönheti menetelését fotó: om.net


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: