2019-04-16 05:58:27• hírek • Szatmar.ro

Képes-e bravúrra az Ajax és/vagy a ManU?

 A papírforma hazai sikereket ígér a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi visszavágóin, amikor is az Ajax Amsterdam a Juventus, a Manchester United pedig a Barcelona otthonában lép pályára. 

    

A múlt heti első mérkőzésen Amszterdamban a torinóiak Cristiano Ronaldo csukafejesével kerültek előnybe, amit David Neres egyenlített ki.
    

Az Ajax az előző körben hazai vereség után aratott bravúros győzelmet a címvédő Real Madrid otthonában, és most is hasonló teljesítményre lenne szüksége, bár korábban még soha nem nyert a Juventus vendégeként.
    

A két csapat eddig 13 alkalommal találkozott egymással a nemzetközi kupaporondon, s ezeken az összecsapásokon mindössze két Ajax-siker született.
    

A hollandoknál problémát jelenthet, hogy az argentin Nicolás Tagliafico eltiltás miatt nem léphet pályára, míg Frenkie de Jongot szombaton, az Excelsior elleni bajnoki 22. percében le kellett cserélni, s egyelőre kérdéses a szereplése.
    

A Juventus ezzel szemben gyakorlatilag minden kulcsjátékosát pihentette a múlt hétvégi fordulóban, ennek meg is lett az "eredménye", a sorozatban nyolcadik bajnoki címükre hajtó Zebrák ugyanis 2-1-re kikaptak a SPAL vendégeként.
    

Ennek a párharcnak a továbbjutója a Manchester City-Tottenham Hotspur ütközet győztesével találkozik majd a négy között.
    

 

A másik keddi negyeddöntőben az FC Barcelona az Old Traffordon aratott 1-0-s sikerét követően fogadja a Manchester Unitedet. A katalánok a Juventushoz hasonlóan megtehették - mivel a La Ligát magabiztos előnnyel vezetik -, hogy a legjobbjaik pihenőt kapjanak a sereghajtó Huesca elleni bajnokin, amely végül gól nélküli döntetlennel ért véget.
    

Az MU a nyolcaddöntőben történelmi bravúrt hajtott végre azzal, hogy a 0-2-es hazai első mérkőzés után a Paris Saint-Germain otthonában tovább tudott jutni, most viszont talán még ennél is "nagyobbat szólna" a sikere. Főként azért, mert a Barcelona 2013 szeptembere óta - ami rekordhosszúságú sorozat a BL történetében - nem kapott ki hazai pályán a Bajnokok Ligájában, ezeken a mérkőzéseken pedig 27 győzelem és 3 döntetlen a mérlege. Az is a gránátvörös-kékek mellett szól, hogy az európai kupákban 38 olyan párharcot vívtak, amelynek az első mérkőzését idegenben megnyerték, s mindössze két olyan eset volt - az UEFA Kupa 1980/81-es kiírásának második fordulójában a Köln, valamint a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1984/85-ös idényében a Metz ellen -, amikor nem jutottak tovább. 
    

A párharc győztesére a Liverpool-Porto csata továbbjutója vár.
    

Mindkét keddi mérkőzés 22 órakor kezdődik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: