2019-05-13 12:43:53• hírek • Bede Emőke

Képek és emlékek: kedden az 1970-es árvízkatasztrófa áldozataira emlékezik Szatmárnémeti

Fotók forrása: Szatmárnémeti Anno Facebook-oldal
Fotók forrása: Szatmárnémeti Anno Facebook-oldal

1970. május 13. és 14. - e napok és az utána következő, a gyászról és az újrakezdésről szóló időszak örökre kitörölhetetlen nyomot hagytak Szatmárnémeti közösségi emlékezetében. A 49 évvel ezelőtt mindent elöntő árvíz hideg hullámainak kegyetlen játékát sokan saját bőrükön is érezték, mások pedig szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak a katasztrófáról.

Május 13-án a csapadék formájában lehullott víz mennyisége megközelítette a 100 liter/négyzetmétert, a Szamos töltése pedig nem bírta tovább a terhet. Megadta magát. Egy nappal később Szatmárnémeti kétharmada víz alá került, az utcákon közel két méter magasságban hömpölygött a víz. A folyó azonban nem csak városunkban, hanem a környező községekben is hatalmas pusztítást végzett. A természeti csapás ugyanis több mint 120 ezer hektárt borított víz alá, a máskor szelíden kanyargó Szamos most 15 kilométer szélesen hömpölygött, s hullámaival a földdel tette egyenlővé a Szatmárudvari községhez tartozó Kak és Etény településeket, de Berenden is csak a templom maradt állva.


A hivatalos összesítések szerint 2200 ház összedőlt, 28 000 ezer épület pedig megsérült az áradásban. Az akkori közlések szerint 7 000 ember életét sikerült megmenteni, sajnos azonban 56-an életüket vesztették – bár a valóság ettől sokkal tragikusabb is lehetett, hiszen a szocialista hírszűrő még az ilyen helyzetekben is remekül működött.


Adatkozmetikázás ide vagy oda, a szatmáriak emlékezetét nem lehet átírni, s a szociális platformoknak köszönhetően arra is lehetősége nyílik a lakosságnak, hogy közösen idézzék vissza a vész napjait. A Szatmárnémeti Anno Facebook-oldalon, a katasztrófának emléket állító bejegyzések alatt tucatnyi visszaemlékezés olvasható. Ezekből idézünk most néhányat, illetve csatolunk korabeli fényképeket is, kedden 11 órától pedig találkozzunk a Május 14. téren álló emlékműnél, ahol a város együtt hajt fejet az áldozatok előtt.


„Ebben a csónakban édesapám sok ember életét mentette meg. Már nincs köztünk, de most is emlékszem azokra az elbeszélésekre, szörnyű... Isten nyugtassa őket békében, és azok akik mentették az életet - hála, örök hála!”

 


„Hazamentem, dél körül a barátnőmmel kiültünk a kertbe, römiztünk, File Laci bácsi, a barátnőm apukája mondta, hogy ha egy folyó kiönt, mindig a régi medrébe megy vissza és bizony mi a Pázsit (akkor Engels) utcán ott voltunk. Este szaladt Dobrán Laci bácsi, bekopogott minden ablakon, a kocsiját a Faiparinál hagyta és futott, ahogy bírt, mert már jött a víz. Én, a 16 éves aligha 40 kilós gyermek felvittem a 90-100 kilós anyámat a padlásra, összekaptam a fiókból az iratainkat, pár becsomagolt fényképet, anyám pénztárcáját pár száz lejjel, egy pokrócban a konyhaasztalról egy megkezdet sonkát, egy barna kenyeret, de mire már én is fel mentem, a térdemen felül volt a víz. Tört ablakot, borította fel a diófaszekrényt, aminek a tetejére raktam a drága örökölt könyveket (egy darab sem maradt). A szembe levő házak, mint a kártyavár, úgy dőltek össze, azt a hangot ma is hallom, a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom azt a félelmet.” (részlet)

 

„Soha nem fogom elfelejteni, amikor édesapám éjszaka felköltött. Már bokáig érő, hideg vízbe szálltam ki az ágyból. Édesanyám az előző nap tette fel először az új függönyöket a frissen csiszolt és lakkozott parkettázott szobákba, az új családi házunkba. Éjszaka mindent elöntött a víz, a mellettünk levő ház összedőlt. Akkor az hittem, elszabadult a pokol....leírhatatlan dübörgés!!!”



Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: