2009-11-23 13:14:42• hírek • Szatmár.ro

Kémia-versenyek

A 2009/2010-es tanévben összesen két országos kémia tantárgyverseny kerül megrendezésre Szatmárnémetiben.

Két országos kémia tantárgyversenynek ad otthont az idei tanévben Szatmárnémeti, mégpedig  Chimexpert és a Raluca Ripan elnevezésű több éves múltra visszatekintő tantárgyversenyeknek - tájékoztatott Átyim Pál, kémia szakos szaktanfelügyelő.

Mindkét kémia verseny szerepel a tanügyminisztérium versenynaptárában, ami azt jelenti, hogy mindkettőt elismerik. Az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Chimexpert kémia versenyt viszont anyagilag nem támogatja a szaktárca. A tavaly első ízben nemzetközi rangra emelt verseny döntőjére szintén Szatmárnémetiben került sor.

Országos szinten körülbelül háromszáz diák vesz részt ezeken a versenyeken. Ez jó alkalom nem csak a diákok tudásának tökéletesítésére, felkészültségük összehasonlítására, hanem az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre is.

A tanfelügyelőség tervei szerint, a versenyek alkalmával nem csak magának a versenynek hanem az azt követő szabadidős programok megszervezésére is nagy hangsúlyt szeretnének fektetni, hogy a résztvevők színvonalas ellátásban részesüljenek - tette hozzá a szaktanfelügyelő.

A Raluca Ripan tantárgyverseny júniusban kerül megrendezésre a Doamna Stanca Főgimnáziumban.


A Chimexpert tavalyi döntőjének a Kölcsey Ferenc Főgimnázium adott otthont
A Chimexpert tavalyi döntőjének a Kölcsey Ferenc Főgimnázium adott otthont


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: