2017-12-28 10:32:27• hírek • Bede Emőke

Kemény büntetésekre számíthatnak a petárdázók

Bűnügyi dossziéval kezdhetik a 2018-as esztendőt azok, akik a rendőrségi tiltás ellenére petárdákkal vagy más pirotechnikai eszközökkel robbantgatnak.

A Szatmár Megyei Rendőrség közleménye szerint tilos azon pirotechnikai eszközök használata, melyek csomagolásán 2-es, 3-as, 4-es, T1 és T2-es, vagy P2-es jelölés szerepel. Általános rendelkezések:

  • Tilos a fentebb nevezett eszközök használata 24 és 6 óra között, kivéve ha helyi, országos vagy nemzetközi eseményről van szó, mely rendelkezik hatósági engedéllyel.
  • A négy emeletnél alacsonyabb épületek 50 méteres körében, az ennél magasabbak esetében pedig 100 méteres körben tilos robbantgatni.
  • A magasfeszültségű elektromos berendezések, a gyúlékony anyagok és a gázzal működő berendezések 500 méteres körében is tilos a pirotechnikai eszközök használata
  • A gyalogosok által használható sétányokon, illetve a közúti forgalom számára nyitott útszakaszokon,
  • Valamint az erdők 500 méteres körzetében is tiltva van a fentebbi kategóriákba eső petárdák és tűzijátékok használata.
     

Aki a felsorolt szabályokról megfelejtkezve tiltott helyen gyújtja be pirotechnikai eszközeit, súlyosabb esetben 3 hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető, enyhébb esetben pedig pénzbüntetésre számíthat. Hasonló büntetéssel kell számolnia annak is, aki tiltott kategóriákba eső pirotechnikai eszközökkel kereskedik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: