2019-05-24 09:27:19• hírek • Bede Emőke

Kemény bírságesőt hozott az ellenőrzési akció az állattartóknak

A Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság újabb ellenőrzésekkel teli hetet zárt, s az akciók nem is zárultak eredménytelenül: több állattartó gazda is komoly bírságot kapott a különféle törvénysértések miatt.

A szerkesztőségünknek elküldött jelentés szerint a május 17–23. közötti időszakban a törvény által megkövetelt dokumentumok mellett az állattartási körülmények ellenőrzésére is nagy hangsúlyt fektettek, s sajnos sok esetben tapasztaltak olyan szabálytalanságokat, amelyekért nem csak írásbeli figyelmeztetést, de helyszíni bírságot is ki kellett szabniuk az ellenőrzöknek.


A fentebb említett időszakban négy pénzbírságot osztottak ki az ellenőrök – közölte a DSVSA. A legnagyobb összegre, nem kevesebb mint 3 600 lejre egy avasújvárosi állattenyésztőt büntettek meg, aki nem a törvényekben előírt módon szabadult meg az elhullott állatok tetemeitől. Hogy ez pontosan mit takar, azt az illetékes hatóság nem pontosította. Egy tasnádmalomszegi gazdát pedig azért bírságoltak meg 1 200 lejre, mivel az általa eladott állatok semmiféle hivatalos dokumentummal nem rendelkeztek. Egy csögi és egy oláhgyűrűsi személy szerencsére megúszta írásbeli figyelmeztetéssel, melyet azért kaptak, mert az új állatok vásárlását nem jelentették be a törvény által előírt időn belül.


A helyszíni ellenőrzések mellett még minidig zajlanak a közúti ellenőrzések is, melyek során az illegális hússzállítmányokra vadásznak a DSVSA munkatársai és a rendőrök. Az egyik ilyen közúti kontroll során sikerült lefülelni azt a zazári férfit, aki a Fiat márkájú furgonjában kilenc olyan, már leölt és feldolgozásra előkészített sertést szállított, melyek nem rendelkeztek füljelzővel, azaz az országos sertésadatbázisba nem voltak bejegyezve. A Máramarosból érkező sofőrt ennek okán a 984/2005-ös kormányhatározat értelmében 1 500 lejre bírságolták, az általa szállított disznókat pedig megsemmisítés céljából elkobozták.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: