2014-07-09 12:11:37• hírek • MTI

Kellenek Pontának a nacionalista szavazatok

Bakk Miklós erdélyi politológus szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői között kialakult vita azt jelzi, hogy Victor Ponta miniszterelnök - aki minden bizonnyal pártja jelöltje lesz a novemberi elnökválasztáson - a nacionalista szavazatokra is támaszkodni kíván.

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI-nek elmondta, a PSD ugyanakkor a magyar szavazókat is szeretné maga mellett tudni. A vezető kormánypártnak még mindig nincs világos stratégiája arra, hogy honnan gyűjtsön szavazatokat. Bakk Miklós a romániai koalíciós vitának egy külpolitikai összetevőjét is megemlítette. Elmondta, az ukrajnai válság nyomán Románia Lengyelországgal együtt Amerika támogatójaként pozicionálta magát a térségben.

"Arra a következtetésre juthatott a román vezetés, hogy pozícióelőnybe került nemzetközi megítélés tekintetében Magyarországgal szemben, és határozottabb fellépést is megengedhet magának" - tette hozzá az elemző.

Bakk Miklós úgy látta, hogy a felek "akarják is, meg nem is" a megegyezést. Ez szerinte annak dacára is lehetséges, hogy a vita kirobbanása óta mindkét fél "bekeményítette" álláspontját. "Ilyenkor azt szokták tenni, hogy egy újabb közös célt találnak ki, és elkötelezik magukat az új cél mellett, a szembenállás kérdéseit pedig zárójelbe teszik" - magyarázta a politológus.

Emlékeztetett rá, hogy 1998 szeptemberében volt már egy hasonló eset. Akkor az RMDSZ bejelentette, kilép Radu Vasile kormányából, ha a parlament nem fogadja el az oktatási törvény olyan módosítását, amely az önálló állami magyar egyetem létrehozását is lehetővé teszi. Ekkor a Petőfi-Schiller multikulturális egyetem javaslata volt az a közös cél, amelyik alapján zárójelbe lehetett tenni a korábbi konfliktust. A multikulturális egyetem "lufinak bizonyult", az csak az akkori kritikus helyzet áthidalását szolgálta, de soha nem valósult meg.

Bakk Miklós a román "etnikai állam" megnyilvánulásaként értelmezte, hogy Victor Ponta miniszterelnök és Titus Corlatean külügyminiszter a román állampolitikára, államérdekre hivatkozva utasította el az RMDSZ európai polgári kezdeményezését, mely az uniós joganyagba kívánja beemelni a kisebbségvédelem bizonyos elemeit.

"Ha Victor Ponta kormánya a román állampolitikát a romániai magyar politikai véleménytől függetlennek tekinti, akkor tulajdonképpen azt mondja, hogy a románok előjoga a romániai államérdek megfogalmazása. Ez az etnikai demokrácia modellje, amelyikben formailag ugyan létezik a demokrácia, de az alapvető kérdések meghatározása csak az etnikai többség joga" - magyarázta a politológus.

Az elemző nem látott újdonságot abban, hogy a miniszterelnök kijelentette: a magyarság radikalizálódását szeretné elkerülni az RMDSZ kormányzásba való bevonásával. "Kétségtelen hogy a kormány a magyarság politikai akaratának az egyfajta megszelídítését szánja az RMDSZ szerepéül" - vélte. Úgy látta, ez az oka annak is, hogy az RMDSZ korábban is csak azokat a célokat tudta bevinni a koalíciós együttműködésbe, "amelyek a román multikulturalizmus enyhe bővítésével voltak kapcsolatosak". Ezért nem kerülhetett be az autonómia kérdése egyik olyan kormány programjába sem, amelyben az RMDSZ is jelen volt.

Bakk Miklós szerint az elmúlt időszak több fordulata is azt jelzi: egyre üresebb az a román retorika, hogy az ország példaértékűen rendezte a kisebbségi kérdést. Hozzátette, a bukaresti kormányok arra alapozták ezt a retorikát, hogy az ország az európai integrációs folyamatban átvette az Európa Tanács kisebbségvédelmi szabályozását.

"Ez egy nemzetközi minimum. A sikeres megoldások általában ezeket a kereteket meghaladva alakultak ki. Az EU luxemburgi bíróságán zajló perbe való belépés azt jelzi, hogy Románia ellenzi a minimum bővítését. Az Unióban próbálja konzerválni a létező állapotot" - magyarázta Bakk Miklós politológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: