2018-03-31 06:49:36• hírek • Szatmár.ro

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Szatmár.ro hírportál ez alkalommal is egyházi elöljárók gondolataival kíván kellemes ünnepeket. Olvassa el a római katolikus, református, evangélikus-lutheránus és unitárius vallási vezetők húsvéti gondolatait!

Krisztusban szeretett ünneplő Testvérek!
 

Szívünk nagy fájdalma, hogy senki se volt jelen Jézus feltámadásánál. Csak jelek maradtak, mint az elhengerített kő, az üres sír, az otthagyott beesett lepel, melyből eltűnt a test, melyet betakart. A húsvéti örömének, az Exultet szerzője is az éjszakát mondja áldottnak, „mely méltó volt arra, hogy tudja a napot és az órát, amelyben Krisztus a halálból feltámadt”.
 

A mai evangéliumban arról hallottunk, hogy Mária Magdolna csak az elmozdított követ látta s szalad az apostolokhoz. Péter és János a sírhoz rohannak. A katonák, az őrök, sehol. Csak az üres sír és benn a leplek. Mi történhetett itt? Az evangélium egy rövid mondata adja meg a választ: János „Látta mindezt és hitt.”
 

Mi történt itt, és mit hitt János apostol?

Eszébe juthattak Jézus szavai a Tábor hegyén, ahol megdicsőülve látták. „Erről ne szóljatok senkinek, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. Egymás közt ugyan megbeszélték mit jelent, hogy a halálból feltámad.” Meg talán az is, hogy ezért mondhatta Jézus az utolsó vacsorán, „ne nyugtalankodjék szívetek, … mert az Atyához megyek, hogy helyet készítsek számotokra.” Akkor talán hamarosan eljön, hogy magával vigyen… és még sok minden eszébe juthatott, de hinni először ő hitte, ami több volt minden tudásnál, hogy a Názáreti Jézus a Messiás, Isten Fia, él. Feltámadt a halálból, amint előre megmondta.
 

János látta és hitt! Ő volt a szeretett tanítvány, aki a legközelebb állt Jézus szívéhez. Az apostolok közül egyedül ő látta Jézust meghalni. Benne hamar összeállt a kép. A többi apostolnak ennyi nem volt elég. Nekik látniuk kellett, érinteni, együtt enni és inni vele, miután feltámadt a halálból. Jézus szemükre is vetette hitetlenségüket.
 

És nekünk, Kedves Testvérek, akik ma Húsvétot ünneplünk, mi maradt? Egyrészt a liturgia, és többek között az apostolok és a szentek tanúságtétele. A liturgiában mi is hallgatói lehetünk Jézus tanításának, szentségi módon megjelenített keresztáldozatának. Ahogy karácsonyi születésével bevonult az emberi történelembe, úgy most is, újra meg újra jelen akar lenni. Hiszen azt ígérte: „Veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” Csakhogy mintha a világ ezt nem akarná. Soha nem is akarta igazán. Sajnos, ezt kell látnunk a mai Európában. Nyitott társadalom a jelszó, ami azt jelenti, hogy semleges és Isten nélküli. Mi még hálát adhatunk a jó Isten különleges kegyelméért, hogy olyan országban élhetünk, olyan nemzethez tartozhatunk, ahol a feltámadt Krisztushoz való tartozást többnyire fel is vállalják. De ez még nem elég!
 

Mire van még szükség Testvérek? Arra, hogy megértsük, Jézus feltámadása lehetővé teszi számunkra a legnagyobb kegyelmet, amit mindenkinek felkínál, amit ő nagyon akar, nagyon szeretne: bennünk élni!  Helyesen kell értenünk szent Pál szavait: „Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.” De hát Pál – mondanánk – mi még nem haltunk meg! Az elég baj! – válaszolná. A feltámadt Krisztust a világ elutasíthatja, templomait lerombolhatja, de ő akkor sem hagy el minket. Bennünk akar tovább élni. De ahhoz előbb meg kell halnunk önmagunknak, önzésünknek, a bűnnek, hogy bennünk élhessen. Általunk akar belépni a világba.
 

Krisztus követésének három fokát ismerjük. Az első, amikor előttem áll Jézus és én követem őt erkölcsileg. Nézek a keresztre és példát veszek tőle. Nagyon szép szakasz, de kevés. Aztán a második szakasz, amikor a szentségek és a hit által kortársa leszek Jézusnak. Amikor áldozom, amikor a szentmisében itt vagyok, az nem távoli esemény, hanem értem és velem most történő valóság. És ez az, ami átlendít a harmadik síkra, amit misztikusnak nevezünk. Ez azt jelenti, hogy a legbensőbb életegységbe kerülök az Úrral. Erre a szintre kell eljutnunk, s akkor magunkra alkalmazhatjuk szent Pál szavait: „élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.”
 

Ez az élet lehetséges. Ennek az életnek valóságáról tesznek tanúságot az apostolok, akik nemcsak találkoztak a Feltámadottal, de életükbe is befogadták. Boldog életüket látva lettek hívőkké annyian mások, és tudták még az életüket is feláldozni a feltámadt Krisztusba vetett hitükért, boldogan, örömmel.
 

Kedves Testvérek! Erről van szó. Húsvét ünnepének bennünk kell megtörténnie. A mennyei Atya egyszülött Fia által minden kegyelmet megadott nekünk a Szentlélekben. Egyházmegyénk Kegyelem Évében engedjünk teret a feltámadt Krisztusnak életünkben. János apostollal mi is hisszük, hogy a Názáreti Jézus a Messiás, Isten Fia, él! Az apostolok és szentek példájára befogadhatjuk életünkbe Őt, a minden kegyelem forrását, hogy beragyogja lelkünket az Ő békéje és öröme. A kereszt ugyan kereszt marad, de hiszem, hogy Krisztussal viselve, megdicsőülésünk reménye.
 

Ezekkel a gondolatokkal kívánok paptestvéreimnek, szerzeteseinknek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek örömteli, kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket.

Szatmárnémeti, 2018 Húsvétján                                      +Jenő püspök

 


 
Szeretett ünneplő Testvéreim!
 
Ezen a húsvéton is sokan kérdeznék, vajon az általunk hirdetett feltámadás mit hoz nekünk? Jézus Krisztus halálának és húsvéti győzelmének története nem kerülhet be sok más feledésre ítélt emlék közé, mert történelmet meghatározó jelentésével megint eleveníteni akar, ébreszteni mély álomból, hogy erőforrás legyen mindannyiunknak.
 
Isten az emmausi tanítványoknak eszébe juttatta üdvözítő akaratát, mely szerint szenvednie és megdicsőülnie kellett (Luk 24,26)! A Heidelbergi Káté 45. kérdése megkérdezi, mit használ nekünk Krisztus feltámadása? A felelet harmadik tétele erre így hangzik: hogy „a mi boldog feltámadásunk záloga” legyen. A régebbi fordítás szerint „dicsőséges feltámadásunk biztos záloga”. Isten dicsősége cselekszik a feltámadásban, amely halált eltipró erő, sírgödör sötétjét átütő fény és görcsösen bezárkózó világunk felszabadítása. Isten Krisztuson át érkező dicsősége a mi gyarló testünket magához hasonlóvá teszi üdvözítő erejével (Fil.3,21). Isten dicsőségét, mint erőforrást kell látnunk és láttatnunk. Azt olvassuk, hogy „amint Krisztus feltámadt az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járunk” (Róm.6,4). Ehhez viszont el kellett temettetnünk Vele a halálba a keresztség által. Nagyon gazdag ez a dicsőség, éppen az ige üzenetének számtalan titka nyomán, amelyek kijelentett ígéretekké lettek az egyházban, annak feltámadt megalapítója nyomán (Kol 1,27). Az Emberfia beül a dicsőség királyi székébe, elérkezik az új világ, amely Krisztus követőinek örök életet jelent (Mt19.27-30).


A mennyei Jeruzsálemben Isten dicsőségének teljessége árad el, amelynek lámpása a Bárány. Akiről Ézsaiás, mint szenvedő bárányról szól (Ézs 53), Keresztelő János már így kiált fel: Ime az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét (Jn 1,29)! Jézus Krisztus szenvedésén át, a feltámadáson keresztül jut az Atya jobbjára, hogy közben mindenütt lámpása legyen a mindeneket átjáró dicsőségnek. Ezért kell nagyon komolyan vennünk a figyelmeztetést a magunk törékeny és földi lámpásunkra nézve: „Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva” (Luk 12,5).
 

Ünneplő Testvéreim! Ne csak emlékezzünk a feltámadás eseményére, hanem legyünk Isten dicsőségének szorgalmas hirdetői, várjuk éberen úgy a mennyei országot, hogy még itt lent már lámpást gyújtsunk az Ő érkezésének tiszteletére. Erősítsen lélekben és testben bennünket a mindeneken áttörő égi fény, mely az örök életet ajándékozó hatalmától indul és érkezik hozzánk. Megtalál a halál árnyékában is, hogy az életet felkínálja minden szépségével együtt. 
 

Áldott ünnepet kívánok mindenkinek, a boldogan örvendezőknek és a fájdalmak között reménykedőknek egyaránt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében! 
 
Nagyvárad, 2018 húsvétján
                                                     A békesség kötelékében!
                                                                                                 Csűry István
                                                                                                     püspök
 

 

„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.“ 1Kor 3, 11
 

Ritkán esik pontosan április elsejére húsvét ünnepe. Idén viszont a feltámadás örömét megtoldhatjuk az „április bolondjának” kijáró tréfákkal is. Akaratlanul is átvillan rajtunk: „Az örökkévaló Isten tréfája volna csupán a kereszt és a feltámadás?” A reformáció jubileumának alkonyán többször feltettük azt a kérdést, hogy mi marad az ünnepi emelkedettség és a fesztivizmus után?! A statisztikák realitása sokszor földre ránt a jövő fele való szárnyalásból. Csupán tréfa volna az egész? A felvilágosodás minden erénye ellenére alattomosan elültette az emberekbe azt a gondolatot, hogy lényegében csupán cask az ember egymaga van a létezés koordinátái között. Valóban csak mi lennénk az egyedüliek, akik kézben tartjuk a gazdaság, a fejlődés, a politika és a kultúra sorsát? A fejlett európai országok társadalmai olykor úgy vélik, mintha valóban a teremtett világ egyedüli urai ők maguk lennének. Mégiscsak tréfa volna a lassan kétezer éves keresztről szóló tanítás?!


Megvan a helye és ideje az örömnek és a mókának is, de még mindig itt van a szenvedés, a betegség és a gyász súlya is. Az igazságtalan szenvedés napjaink valósága. A teljesítménykényszer és az alacsony bérek miatt roskadoznak a családok. A betegség hívatlanul is betör, és kegyetlenül összetör kívül-belül sokakat. A gyász sem lesz könnyebb csupán azért, mert társadalmaink magasabb fejlettségi fokon vannak, mint száz évvel ezelőtt. Ennek még a fele sem tréfa. A szenvedés valósága a mi valóságunk. Nekünk keresztyéneknek pedig olyan Istenünk van, aki a mi valóságunkat komolyan vette, és teszi ezt napjainkban is.


Az Úr, az egyedüli Isten szereti, nagyon szereti az embert, és azért, hogy a szenvedés valóságában erőt adhasson, felemelhessen minket, megengedte a kereszt bolondságát. Tökéletes szeretetének jele, hogy Jézus Krisztus közösséget vállalt az emberiséggel annak minden gyötrelmében, még a halál gyötrelmében is. A kereszt a jele mindenkorra annak, hogy Isten nem tréfálkozik velünk, hanem valóságosan lehajol hozzánk. Ő maga is vállalta a fájdalmat azért, hogy megszabadítson minket vétkeink és a szenvedés mélybe sodró erejétől. Így az utolsó szó nem a szenvedésé és nem a halálé. A kereszt ott tündököl templomok tetején, házakon, ékszerként, hogy rámutasson arra, hogy a világ gyötrelmeit Krisztus által képesek vagyunk átalakítani.


A szenvedés nem győz le, hanem Jézus által új remény, új kezdet adatik nekünk. Értelmet nyer az, amire Ő rámutat. A halál és a gyász nem az utolsó szó, a feltámadás a végső állomás.


A meghalt és feltámadt Jézus Krisztus a kezdet és vég 2018-ban is. A jubileumi esztendő után bár kevesebb az ünnepi sürgés-forgás, a középpont, az alap továbbra is, igazából örökké az élő Úr Jézus Krisztus. Ezt ünnepeljük minden vasárnap és ünnepelhetjük az idei húsvétkor is. De ünnepeljük azt is, amivel a feltámadott Úr megajándékozott és megajándékoz minket. Az egyik ilyen ajándék a vallásszabadság, amelynek Erdélyben 450. jubileumát ünnepeljük. 450 éve már annak, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében Erdélyben a keresztyénség különböző színárnyalatai létezhettek egymás mellett. A szabadság mellett megajándékozott minket egyéni felelősségünkkel is. Luther ezt így fogalmazta meg: „a keresztyén ember szabad ura mindennek, és nincs alárendelve senkinek. A keresztyén ember készséges szolgája mindennek, és alá van rendelve mindenkinek”. (De servo arbitrio – A szolgai akaratról). A szabadság és felelősség szorosan összetartoznak. Krisztus kész minket újra és újra felemelni, de sorsunk irányítása és közösségeink jövőjének biztosítása a mi feladatunk is. Az Ő ereje pontosan arra indít, hogy személyes élethelyzeteinkben vállaljuk a döntést, a választás felelősségét. Áprilisban lehet az idő változékony és a tréfa kellendő, de vannak idők, vannak percek, amikor minden tréfát meghaladó felelősségvállalás ideje van.

 
A második világháború után egy fiatal svájci teológus, Schütz Roger vállalta a felelősséget. A háború utáni nehéz időkben többedmagával egy közösséget alapított a franciaországi Taizében. A huszadik század Európájában a feltámadott, élő Jézus Krisztust helyezték életük középpontjába, és felelősséget vállaltak a fiatalok jövőjéért. Napjainkban több tízezren gyűlnek össze újra és újra a közösség otthonában, Taizében és az általuk szervezett nagy keresztyén találkozókon is. A közösség élete láthatóan tükrözi, hogy a hit dimenziója realitás lehet a 21. század Európájában. Az élő Úr jelen van, és az Ő valósága, misztériuma békességet és reménységet ad ott, ahová őt beengedik. Az Ő követése pedig megújított élet a maga felelősségteli döntéseivel, Élet a szó teljes értelmében, újat teremtő erőforrás.
 

Szabad-e helyet adni a vidámságnak, a humornak így húsvétban? Helye van-e a tavaszi örömnek és a nevetésnek templomainkban? Egészen biztos, hogy igen. Krisztus az életre, a szenvedés meghaladására vezet el. Vele szabad és lehet, sőt be kell engedni a reménység minden fénysugarát, az életet igenlő örömöt, a vidámságot, a humort. A benne való öröm pedig felszabadít, és elindít az egészen új Élet, az örömmel és kézséggel vállalt Krisztuskövetés páratlan szépségű útján.


Adorjáni Dezső Zoltán püspök

Húsvét, 2018
 



Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.” (Lk 19,46)

 „Én azért jöttem, hogy életük legyen.” (Jn 10,10)


A húsvéti örömüzenet azért jön jókor: nagypéntek után, mert a meghalás utáni élet lehetőségére néz. Életünk nagypéntekein Isten tenyerén találunk menedéket, túlélést vagy méltó halált. Húsvét arra való, hogy kérezkedjünk ki Isten kezéből, szedjük össze életünk megmaradt parazsát, forgácsát és fáját, és a rövidülő sötétségben gyújtsunk új tüzet: a jobban tovább élés fényével. Sokan azt hisszük, hogy húsvét csak kellemes dolgok ünnepe: az örömé, a szépségé, az élet jó és szép oldaláé – ahogy azt hisszük, szintén tévesen, hogy virágvasárnap a virágokról és a tavaszról szól. Ma nézzünk húsvétra más szemmel: olyannal, amely egyaránt látja benne a halált és az életet is, a menedéket és a menekülést is, a szegeket és a fájdalmat, a szomjazást és a feléledést, az árulást és a bocsánatot, a sötétséget és a világosságot, a még maradó hideget és a már érkező meleget is.

 

A húsvét Jézusnak is a halál és az élet kettősségében telt el. Nagypénteken Isten kezébe tette a lelkét, és meghalt, utána viszont nem ez a tudat maradt a tanítványok lelkében, az erősebb, hanem az a másik, hogy miért élt. Arra emlékeztek, amit mondott: azért jött, hogy életük legyen – s ők meg is próbálták jobban tovább élni az életet. Idén lépjünk fel mi is képzeletben Jézus mellé a keresztfára, nyugodjunk meg Isten kezében, de onnan nézzünk le a húsvét utáni saját életünkre. Előbb-utóbb úgyis mindannyian valamilyen keresztre kerülünk, ezért jól fog, ha ilyenkor tudatosan készülünk rá, azzal a húsvéti hittel, hogy nekünk még le lehet kerülni róla. Van olyan közöttünk, akinek daganat nő a testében vagy egy családtagjáéban, anélkül, hogy tudná. Van olyan is, akit szívroham vagy agyvérzés teper le, még a következő nagypéntek előtt. Van olyan is, aki egy éven belül eltemeti szülőjét, testvérét, barátját, és olyan is van, akit elhagy a kedvese, vagy kitelepedik a gyermeke.

 

Húsvét segít szembenézni e valóságokkal: elérhető közelségbe hozza nem a tényüket, hanem a velük való szembenézés mikéntjét, és a folytatódó élet, a feltámadás, az új tűz, új hit, új értelem lehetőségét. Nem tudjuk pontosan, hogy mi történik akkor, amikor az ember felkerül a következő keresztjére. A húsvéti evangéliumból viszont megtanuljuk, minek kell történnie azelőtt, hogy oda kerülnénk. Igen, nagyjából sejtjük, hogyan kellene élni: szeretni, remélni, tűrni, kitartani, küzdeni, fel nem adni, egy-egy esés után talpra állni, újrakezdeni, feltámadni. Nemcsak tudjuk, de gyakoroljuk is, van, akinek sikerül is lekászálódni a keresztfáról és új életet kezdeni, a kitelepedett gyermek hazatér, a daganat nem újul ki, a magányos megismer valaki szimpatikust, a szomszédba új barát költözik… de vajon az új sors jelent-e új hozzáállást is az élethez és a halálhoz?

 

Húsvét azért fontos, mert felhívja a figyelmet a megújítható életre. Nemcsak arra emlékeztet, hogy bármikor következhetek én a keresztfán: munka nélkül, műtőasztalon, öregotthonban, hideg házban vagy koporsóban, hanem főleg arra, hogy addig is elevenebben, jobban, teljesebben kellene élnem. Nem épp olyan jól, nem épp olyan teljesen, mint Jézus, de valamivel jézusibban, mint azelőtt. Jézus pedig azt tanította, hogy az életben több tűzre, több hitre, lelkesedésre, szenvedélyre, imádságra van szükség. Ürítsd ki magad és töltekezni fogsz, mondta, előbb adj ahhoz, hogy kaphass, aztán kérj, mert kapsz, veszítsd el az életed, és visszanyered önmagad, szeresd ellenségedet, és dobj vissza kő helyett kenyérrel. A tűz hamvaszt, de tisztít is: előbb parazsat termel, s csak azután hamut. Húsvét fénye azt mutatja, hogy életünkben nemcsak hamu van, de parázs is, amiből új láng lobbantható.

 

A húsvéti ünneplés tárgya a veszteségek, a tragédiák, az elmúlások tudatával való együttélés. Annak a tudata, hogy elviselhetetlen, szörnyű, borzasztó dolgok történnek mindenkivel, és ezzel együtt annak a belátása, hogy ezekkel a dolgokkal együtt lehet élni, és belőlük fel lehet emelkedni. Természetesen nem egyszerű, nem könnyű, nem tessék-lássék vállalkozás ez, hanem hit, belátás és akarat kérdése. Keresztfáinkon, Jézushoz hasonlóan, mi is sokszor megkérdőjelezzük Isten létét, bevalljuk, hogy szomjazunk, hogy nagyon fáj a bántás, az elhagyottság. De arra is képesek vagyunk mi is, hogy nyugalmat nyerjünk, megbocsássunk ellenségeinknek, s Isten kezébe ajánljuk lelkünket. Jön egy következő meghalás, tudjuk, de tudnunk kell a párját is: jön egy következő feltámadás – ez a húsvéti belátás lényege. Életet varázsolni a halálból, feltámadást csikarni ki az elsorvadásból, letenni a lelket, majd újra felvenni, és folytatni vele a hétköznapok édes-keserű táncát.

 

Az Isten kezében váró menedék sok költőnket megihlette már: Babits Mihály, Bartalis János, Juhász Gyula és mások találó szavakkal szólták az örök biztonság és végső túlélés ígéretét: „Isten kezében vagyunk, és ott vagyunk a legbiztosabb helyen.” Húsvét ünnepe többet kér ennél, mert azt jelzi, hogy a nagypéntekeket túl kell élni, menedékben, védelemben, rejtőzködve, de nem lehet azután is örökké csak onnan élni. Nagypénteken ezért kiáltsunk fel mi is, mint Jézus: Atyám, a te kezedbe teszem le az én saját keresztfámon meggyötört lelkemet! De húsvétkor kérjük is vissza, mint a tanítványok, a megerősödött és megtisztult lelket azért, hogy tovább éljünk vele. Jézus azért jött, hogy jobb életünk legyen. Húsvétkor higgyük el, hogy képesek vagyunk jézusibb módon tovább élni ezt a saját életet, majd lássunk hozzá, és ne hagyjuk veszni a percet.

 

Ezzel a hittel kívánok a mi gondviselő jó Atyánktól áldott húsvéti ünnepet!

Kolozsvár, 2018 húsvét nagyhete

Gyerő Dávid
unitárius főjegyző
 

 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: