2009-11-05 16:14:07• hírek • Szatmar.ro

Bravúr lenne a pontszerzés

A hazai gárda remek hazai mérleggel rendelkezik, nehéz meccs vár a Mikolára.

A Mikola labdarúgó csapata némi oxigénhez jutott azzal, hogy az előző fordulóban 4-1 arányban legyőzte a Nagyváradi Luceafarul gárdáját, még akkor is, ha ezzel nem tudott ellépni az utolsó előtti helyről. Ezúttal azonban bravúr lenne egy esetleges pontszerzés is Nagydisznódon.

A Szeben megyei gárda ugyanis 17 pontját és a tabellán elfoglalt hetedik helyét elsősorban remek hazai mérlegének köszönheti. „Az ellenfél hat hazai meccséből ötször győzött, így kemény meccs vár a csapatra. Szerintem egy döntetlen már bravúros teljesítménynek számítana. Információink szerint Nagydisznódon a mikolaihoz hasonló, kisebb méretű pálya van, ami talán előnyünkre válhat", mondta Dobos Csaba klubelnök.

Ami a Turul csapatát illeti, egyelőre kérdéses, hogy Balaj vagy Görbe áll-e a kapuban, az viszont biztos, hogy Breaz nem lép pályára, mivel el sem utazott a többiekkel, mert már két hete nem edzett.

A labdarúgó harmadik osztályával kapcsolatos hír továbbá, hogy több csapat kérésére változás történt a versenyprogramban. A 15. fordulót ugyanis november 20.-áról 17.-ére előre hozták, így a bajnokság is hamarabb, már 27-.én véget ér.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: