2009-11-17 15:20:50• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Az MPP nem támogatja Kelement

A romániai Magyar Polgári Párt (MPP) nem támogatja Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államelnökjelöltjét a vasárnapi romániai elnökválasztáson.

A Szász Jenő által vezetett, főleg Székelyföldön támogatottságnak örvendő romániai magyar párt az MTI bukaresti irodájához kedden eljuttatott közleményében kifejti, hogy "közmegegyezésen nyugvó" magyar jelölt indítását tekintette volna elfogadhatónak, viszont szerintük az RMDSZ elzárkózott minden egyeztetéstől, és "nem közösségi jelöltet" állított. Az MPP szerint Kelemen nem rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, amelyek érdemessé tehetnék őt az erdélyi magyar közösség bizalmára.

Mindezért az MPP, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) korábbi javaslatának követésére biztatja a romániai magyarokat, vagyis arra, hogy minél többen menjenek el voksolni, és többszöri pecsételéssel érvénytelenítsék szavazócéduláikat. Korábban az SZNT azzal érvelt e javaslat mellett, hogy szerintük a székelyföldi magas számú érvénytelen szavazat "felhívja a világ figyelmét" az ott élő magyarok területi autonómia iránti igényére.

Közleményében az MPP leszögezi, hogy "az RMDSZ-ből való nagyfokú kiábrándultság, valamint az alkalmatlan államfőjelölt indítása miatt" a szavazástól való távolmaradást is demokratikus magatartásnak és véleménynyilvánításnak tekinti.

A polgári párttal ellentétben, a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) hétfőn kiadott közleményében arra buzdította a szavazati joggal rendelkező romániai magyarokat, hogy voksoljanak Kelemen Hunorra. Az EMNT ugyanakkor kifogásolja, hogy az RMDSZ nem egyeztetett a magyar jelölt személyéről. Tőkés szervezete mindazonáltal elégedett azzal, hogy a szövetség pozitívan reagált felvetéseire, és jelöltjének választási programjába beillesztette az EMNT által megfogalmazott célkitűzéseket, amelyeket - mint a közlemény fogalmaz - Kelemen Hunor "lehetősége szerint kampánya során is képviselt".

A november 22-i államelnök-választás napján népszavazást is rendeznek Romániában az egykamarás parlament bevezetéséről a jelenlegi kétkamarás törvényhozás helyett, továbbá a törvényhozók számának 300-ra csökkentéséről a jelenlegi 471-ről.

Az erdélyi magyar politikai szervezetek közül az SZNT és az EMNT még nem foglalt állást a referendum kérdésében, az RMDSZ és az MPP viszont igen. A Markó Béla által vezetett szövetség mindkét kérdést elutasítja, vagyis nem ért egyet az egykamarás parlamenttel és a törvényhozók számának csökkentésével. Az MPP szintén elutasítja az egykamarás törvényhozói testületet, viszont egyetért a létszámcsökkentéssel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: