2012-02-24 08:53:43• hírek • MTI

Kelemen Hunor - veszélyes a megosztottság

A romániai magyarság megosztottságának veszélyére figyelmeztetett csütörtökön Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, aki szerint a romániai magyar "versenypártok" nem együttműködésre, hanem versenyre készülnek.

Az RMDSZ tájékoztató hírlevele szerint a politikus az erdélyi Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatót. Elmondta: a "magyarországi segédlettel megalakult romániai magyar pártok" nem az együttműködést, a magyar közösség érdekeit tartják szem előtt, ezért szerinte 2012-ben a romániai magyarság saját magán kívül senkire nem számíthat.

Kelemen szerint az RMDSZ-t kihívó romániai magyar pártoknak nem az a céljuk, hogy önkormányzati képviselőkkel rendelkezzenek, hanem elsősorban a parlamenti képviselet megszerzésére törekszenek. Kelemen szerint azonban a romániai magyarság csaknem 80 százaléka úgy véli, hogy a parlamenti képviselet kiemelten fontos, és ezt veszélyeztetni nem szabad.

Romániában a magyarok számaránya 6,5 százalék, a parlamentbe jutást biztosító küszöb pedig 5 százalék.
Kelemen bírálta Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének azt a kijelentését, mely szerint a frissen bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem fog a választásokon "közös listán" indulni az RMDSZ-el.
A sajtótájékoztatón résztvevő Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: ő híve a párbeszédnek és a békés együttműködésnek, ezért őt leginkább az zavarja, hogy Tőkés László nyilatkozatai úgy vonatkoznak az RMDSZ "uralmának a megtörésére", mintha önmagában ez lenne a cél.

"Azok, akik erről beszélnek, nem folytatják gondolatmenetüket azzal, hogy mi következik. Nem beszélnek arról, hogy mi lesz a magyar közösséggel, hogyan képviselnék ők hatékonyabban a közösségi érdeket, mint azt az RMDSZ tette" - mondta Antal Árpád.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: