2011-09-17 12:31:43• hírek • Garzó Ferenc, MTI

Kelemen Hunor a jövő évi választásokról

Kelemen Hunor úgy véli, hogy több gazdasági és politikai érv szól a jövő évi választások összevonása mellett, mint ellene.
Kelemen Hunor úgy véli, hogy több gazdasági és politikai érv szól a jövő évi választások összevonása mellett, mint ellene.

Számos érv szól amellett, hogy a jövő évi romániai önkormányzati és parlamenti választásokat egy időben rendezzék meg, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ugyanakkor csak arányos képviseletet biztosító választási rendszert támogat, szerinte most nem alkalmas az időpont a közigazgatási reformra, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzése pedig csak gyengítheti az erdélyi magyarság politikai képviseleti erejét - ezeket a fő gondolatokat fejtette ki szombaton Marosvásárhelyen Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának (az RMSZ "miniparlamentjének") az ülésén elhangzott beszédében úgy vélekedett, hogy több gazdasági és politikai érv szól a jövő évi választások összevonása mellett, mint ellene. Szerinte jelentős összegeket lehetne megtakarítani mind az ország, mind az önkormányzatok, mind pedig az RMDSZ költségvetéséből. Nem osztotta azoknak a véleményét, akik szerint ez az összevonás sértené a demokrácia alapelvét, az alkotmányos szabadságjogokat. Úgy látja viszont, hogy a két választás egy időben való megrendezése jelentősebb mozgósítást tenne lehetővé, növelné a magyarság részvételét.

Kelemen Hunor ugyanakkor határozottan ellenezte a választási rendszernek azt a koalíciós partner Demokrata Liberális Párt (PD-L) által szorgalmazott módosítását, amelynek értelmében tisztán egyéni választókörzetekben voksoljanak majd a jövendő törvényhozási testület tagjaira, mégpedig kompenzációs lehetőség nélkül - vagyis a töredékszavazatok elvesznének. 

Az RMDSZ csak vegyes választási rendszert támogatna, számára a német modell szerinti vegyes választási rendszer lenne a legjobb, amely az egyéni választókörzetek mellett a listás szavazásra is lehetőséget ad. Kelemen Hunor szerint ugyanis csak ez képes biztosítani az arányos képviseleti rendszert, és egyetlen szavazat sem veszne el.

Emlékeztetett arra: a nyáron sikerült elhalasztatni a döntést a Traian Basescu államfő (és a befolyása alatt álló PD-L) által támogatott közigazgatási reformról. Kelemen szerint ma nem lenne alkalmas az idő arra, hogy a jelenlegi nyolc fejlesztési régiót nyolc hatalmas megyévé alakítsák át. Az RMDSZ elnöke nem tért ki arra, hogy a magyarság számára ez miért lenne hátrányos, inkább arra összpontosította érveit, hogy a román társadalom számára sem lenne kedvező, hogy ebben a bizonytalanságokkal teli időszakban egy ilyen nagy lélegzetű reform újabb bizonytalanságot teremtsen. Erre legfeljebb a jövő évi választások után lesznek alkalmasabbak a feltételek - vélte a szónok.

A verespataki aranykitermeléssel kapcsolatos - az RMDSZ-en belül is vitát kavaró - témával kapcsolatban Kelemen Hunor felidézte a beruházással kapcsolatos szakmai viták és politikai szempontok sokaságát. Utalt arra, hogy az RMDSZ-nek egyelőre nincs hivatalos álláspontja ebben a kérdésben. Kifejtette: az RMDSZ - amely az ő személyében adja a romániai kulturális, Borbély László személyében pedig a környezetvédelmi minisztert - nem kíván egymagában dönteni e téren. Csak akkor lehet továbblépni - tette hozzá -, hogy ha az ügyben a koalíció egésze dönt arról, támogatja-e a projektet, vagy sem. 

Az SZKT egyébként még az ülés kezdetén elvetette, hogy vegyék fel a napirendre az Ecsktein-Kovács Péter határozati javaslatáról szóló szavazást. E tervezet értelmében javasolta a román államfő volt tanácsadója, hogy az RMDSZ foglaljon állást a cián alapú bányászat betiltása mellett.

Kelemen Hunor külön szólt a Tőkés László szellemiségét felvállalni akaró Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bírósági bejegyzéséről. Megállapította: szerinte az erdélyi magyarság politikai képviseleti erejét a jövőben csak gyengítené, ha több politikai szervezet versenyezne szavazataiért.

Ismételten leszögezte: az erdélyi magyarok nem megosztottságot akarnak. Emlékeztetett: a Tőkés László mögött álló erők korábban éppen azért támadták az RMDSZ-t, hogy "pártosodik", "pártként viselkedik".  "Most ők alapítottak pártot. Mi továbbra is szövetségként akarunk működni, a jövőben is szövetségben fogunk gondolkodni" - mondta Kelemen Hunor, hangsúlyozva: az RMDSZ-en belül továbbra is minden irányzat megtalálhatja a helyét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: