2011-02-11 14:09:25• hírek • Szatmar.ro

Kelemen Hunor Szatmárnémetiben

A kulturális miniszter, Kelemen Hunor szatmárnémeti sajtótájékoztatóján leginkább azokról a célkitűzésekről esett szó, amelyet az RMDSZ-nek meg kell valósítania megválasztása esetén, de szóba került többek között a Pannónia szálló ügye is.

Kelemen a szállodát illetően elmondta, egyelőre várat magára a felújítás, mivel tulajdonosának, Vasile Tantasnak nem áll rendelkezésére elegendő összeg, hogy tovább folytassák a munkálatokat. Mivel az épület A kategóriás műemlékvédelmi épület, a minisztériumnak elsőbbsége van ennek megvásárlásában, amennyiben igényt tart rá. Tavaly a kolozsvári Continental szállót szerette volna megvásárolni a minisztérium, a tulajdonos azonban az utolsó pillanatban meggondolta magát, így nem jött létre a tulajdoncsere. A Pannónia esetében amennyiben létrejönne az üzlet minden bizonnyal valamiféle kulturális tevékenységet végeznének, konkrét tervek azonban még nincsenek erre vonatkozóan.

A romániai magyarság jövőjét illetően a miniszter elmondta, csak az összefogással tudja elképzelni. A partiumi, a székelyföldi, a közép-erdélyi és a szórványban élők csak együtt maradhatnak meg magyarnak. Jelszavának három elvet választott: az arányosságot, az egyensúlyt és a szolidaritást, amelyet a szövetség alapszabályzatába is bele kell foglalni. Sürgetné ugyanakkor a két lépcsős döntéshozatalt is, létrehozná továbbá a politikai alelnöki funkciót is. Ennek szigorúan csak a politikai és nem az adminisztratív munka lenne a feladatköre.

A politikus hangsúlyozta, amennyiben megválasztják, márciusban fel kívánná venni a kapcsolatot Tőkés Lászlóval. Az EMNT-nek és az RMDSZ-nek közös célja, hogy nemzetünk is képviseltetve legyen a parlamentben, a széthúzás pedig ezt kockáztatja.

Arra a kérdésünkre, hogy hogyan viszonyulnak a magyarországi kormánypárthoz, Kelemen elmondta, soha nem volt gond az RMDSZ és a FIDESZ között és úgy tűnik, a jövőben sem lesz.


A miniszter tizenöt éve van jelen a politikai életben
A miniszter tizenöt éve van jelen a politikai életben


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: