2012-01-25 16:27:09• hírek • M. T. R.

Kegyeletteljes főhajtás Nagykárolyban

Néhai Szabó Károly nagykárolyi politikusra síremlékénél főhajtással és koszorúk elhelyezésével emlékeztek a város és a megye RMDSZ-szervezeteinek nevében. Elhunyta egyéves évfordulója alkalmából a Mesterrészi római katolikus temetőbe tucatnyian vonultak ki szerda délután.

Csípős hideg szél szántotta körbe a szépen rendben tartott sírkertet. A tiszteletadás nyitómomentumaként a kegyelet koszorúit helyezték el a részvevők: a szövetség nagykárolyi elnökségének és választmányának tagjai, illetve a megyei RMDSZ küldöttei. Kovács Jenő, a nyugat-szatmári város szövetségének elnöke, egyben a település polgármestere a részvétről szólt. Később elhangzott, hogy díjjal jutalmazná a későbbiekben az érdekképviseleti szervezet azon szatmári RMDSZ-es politikusokat, akik példaértékűen látják el vállalt feladatukat. Természetesen előbb a család beleegyezését fogják kérni ehhez. Felvetették azt is, hogy a tavaly felújított nagykárolyi RMDSZ-székház gyűléstermét nevezzék el a közeljövőben Szabó Károlyról. Emlékének megőrzése jegyében a későbbiekben plakettet helyeznének majd el a városban, s még távolabbi célként elhangzott, hogy majd utcanév is viselhetné Szabó Károly nevét.

A mindössze negyedórás főhajtás egyenként elrebegett imával ért végett.

Amint az köztudott, Szabó Károly volt RMDSZ-es szenátor, egykori EP-képviselő tavaly hunyt el. Két évtizedes politikai tevékenysége során mindig maximálisan kiállt a romániai magyarság és az általa képviselt tájegység érdekeiért. Ha kellett, megfogalmazta azokat az igazságokat, amelyeket mások politikai számításból elhallgattak: de mindezt kizárólag az RMDSZ, a megyei magyarság, a tisztánlátás érdekében tette. Szenátorként is ugyanolyan egyszerű, közvetlen ember maradt, mindenkivel szót értett, felvállalta a megyei kisemberek számos problémáját, ügyét. Szabó Károly 67 évesen nagykárolyi otthonában, szívinfarktusban hunyt el. A volt politikus 1943. augusztus 29-én Désen született, a Kolozsvári Politechnikai Intézet villamosmérnöki szakának elvégzése után Nagyváradon és Nagykárolyban dolgozott - utóbbi településen az UNIO gyár részlegvezetője volt. Már a legelején felismerte a romániai magyarság önszerveződésének a fontosságát, és 1990-ben Szatmár megyei szenátorrá választották. Ezt a tisztséget 2008-ig töltötte be. A 18 év alatt volt a Szenátus mezőgazdasági és erdészeti bizottságának alelnöke, a honvédelmi bizottság titkára, majd EP-képviselőként is tevékenykedett.


Kegyeletteljes főhajtás


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: