2020-01-27 15:38:19• hírek • Refszatmár.eu

Kegyelemárasztó imahétkezdés Csiszér Lászlóval Szigetlankán

Ahogyan tavaly a Hanna Projekt, tavaly előtt pedig Pintér Béla koncertjén, úgy ez alkalommal Csiszér László és zenekara dicsőítésén tele templom felekezetközi közössége gazdagodott hitben a szigetlankai református templomban.


Vasárnap délután 17 órától az erdélyi születésű előadó és zenekara lendületes, friss, és élettel teli koncerttel ajándékozta meg az egybegyületeket, aki együtt énekelték az dicsőitő énekeket az együttessel.
 

Az Igét Rácz Ervin házazda lelkipásztor hirdette az imahét első napjára kijelölt igeszakasz alapján: „A vihar hevesen hányt-vetett bennünket, ezért másnap kidobálták a hajóterhet, harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt.” (ApCsel 27,18-21) Amikor a megmenekülés minden reménye elvész, amikor jelképesen szólva a csillagokat sem látjuk, Istennél akkor is van reménységünk. Ehhez szükséges lépés a részünkről az, hogy a terhet dobjuk ki: büszkeség helyett jöjjön a megkönnyítő alázat, a képmutatás helyett pedig a felszabaditó én. S máris megkönnyebbül életünk hajója. A lelki szemetesládánkat ki kell üríteni, s egyháznak az ebben való segítségben rejlik egyik fő feladata.



Csiszér László a legnépszerűbb videómegosztó oldalon is megtalálható dalával, – melyet több mint kétmillióan láttak már, s ezzel a legnézettebb magyar keresztyén videók közé tartozik – válaszolt az igehirdetésre: Meghívtál, hogy vízre lépjek…” Buzgó imádság is elhangzott: „Ha akarod, megtisztíthatsz engem, Csak egy szóval mondd és él a lelkem, Légy segítségül hitetlenségemen… Dávid Fia, könyörülj rajtam, Érints meg ott, hol ember nem segít…” A kegyelem pedig áradt, örömmel, szabadon.
 

Ez az áradás folytatódhat a hét további részében is Szigetlankán.  Hétfőn Kovács Zsuzsanna Pusztadarócról, kedden Taracközi Ferenc Beregszászról, szerdán Mikló István Boldizsár Nagyszalontáról, csütörtökön Román János a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója jön a gyülekezetbe. Pénteken Dobai Zoltán ákosi lelkipásztor, szombat Kiss József szatmári egyházmegyei főjegyző, szatmárpálfalvai lelkész prédikál. Vasárnap Tolnai János patóházai lelkipásztor igehirdetésével és gyülekezeti kórusának szolgálatával zárja az imahetet. Az imahét során szolgálni fog a házigazda gyülekezet kórusa, nőszövetsége, ifjúsága, kátés- és gyermekcsoportja, valamint a Bízz Band és a Lanka Duó. A színesnek és tartalmasnak ígérkező programsorozatra várnak szeretettel mindenkit!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: