2018-03-19 07:21:56• hírek • Bede Emőke

Kedvezőbb időjárásra van szükség a megyei utak felújításához

Aki sokat autózik a megye települései között, biztosan találkozott már olyan útszakasszal, melyen kátyú kátyút ér, kerülgetni is csak nehezen lehet. Felvetődik hát a kérdés, mikor lehet nekikezdeni az útszakaszok felújításának.

„Az időjárás miatt még nem lehet megkezdeni a javításokat. A törvény szerint akkor lehet nekifogni az aszfaltozásnak, ha a talaj hőmérséklete eléri a 10 fokot, a kövezéshez pedig minimum 5 fokosnak kell lennie” – magyarázza Pataki Csaba, aki azt is elmondta, hogy a kivitelező cégek továbbra is a klasszikus útfelújítási módszerekkel fognak dolgozni.
 

Sokan fejezték ki panaszukat a homoródi úttal kapcsolatban, azonban ez egy igen sarkalatos problémává nőtte ki magát. Ez az útszakasz már korábban át lett adva a kivitelezőnek felújításra, így a Megyei Tanács keze jogilag meg van kötve. Mint az elnök beszámolt róla, többször is felszólította a céget, hogy kezdjék meg a munkát, de intésének nem sok eredménye lett. Ettől többet azonban a tanács nem tehet, mivel a törvények semmiféle számonkérési vagy szankcionálási lehetőséget nem adnak a hivatal kezébe.
 

Viszont ahogy jobbra fordul az időjárás, több ponton is beindul a gépezet. Említhetnénk a Szárazberek-Mikola útvonalat példaként vagy akár a Kismajtényt és Krasznaszentmiklóst összekötő utat.
 

Mindenképp folytatják majd ott is a munkálatokat, ahol a tél miatt le kellett állni (pl. a tövisháti „autópálya”), illetve azokon a helyeken is, ahol a munkálatok minőségével nem volt megelégedve a hivatal, így nem vették át a kész munkát. Illetve sok olyan szakasz is van, ahol hamarosan kövesítést fognak kezdeni. Egyelőre türelmesnek kell tehát lennünk, mivel a startpisztoly eldürdülésének időpontja az időjárástól függ.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: