2018-10-30 13:13:59• hírek • Bede Emőke

Keddtől heti háromszor indul repülőjárat London fele

Október 30-tól, azaz keddtől a heti két járat helyett heti háromszor indul repülő Szatmárnémetiből London irányába.

 Az új menetrend szerint kedden, csütörtökön és szombaton is láthatjuk fel- és leszállni a jólismert rózsaszín gépet. Mi több, már le is szállt az első olyan járat, mely ennek az órarendnek megfelelően érkezett. A WizzAir repülője 6:50-kor indult Londonból, majd 11:35-kor landolt a szatmári reptéren. Az utasok gyors cseréje után 12:05-kor el is indult visszafele, hogy aztán 13:00-kor ismét leszállhasson a szigetországban.



Az Airbus A320 típusú repülőgép 186 utas szállítására képes összesen, a keddi napon mindkét irányban szinte minden helyet sikerült betölteni. A Szatmárnémetiből induló járatot nem csak a helyi lakosság, hanem a szomszéd megyékből érkezők is előszeretettel választják, hiszen gyorsan és költséghatékonyan juthatnak el Londonba. Számukra további jó hír az is, hogy 2019. április 1-től a jelenlegi három helyett heti négy alkalommal indul majd WizzAir-gép a távoli Anglia felé.



A WizzAir egyébként 2016. októberétől szállítja az utasokat a Szatmárnémeti Nemzetközi Reptérről. Ezzel a szatmári az ország tizedik olyan repterévé vált, ahonnan a fapados légitársasággal repülhetnek az utazni vágyók. A kezdetektől a mai napig a légitársaság szolgáltatásait már több mint 68 ezren vették igénybe, ennyien indultak városunkból London felé vagy vissza.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: