2011-07-15 12:17:20• hírek • Szatmar.ro

Keddig lehet jelentkezni a pedagógiai szakra

Összesen nyolcvan hely várja a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozatán azok jelentkezését, akik pedagógusként képzelik el jövőjüket.

Az egyetemre jelentkezni július 19.-ig, keddig lehet, összesen 50 kiadó hely van a nappali tagozaton és 30 a távoktatáson.  Kiemelendő, hogy az oktatás mindkét esetben kizárólag magyar nyelven folyik. A beiratkozásnál egy űrlapot kell kitölteni, az érettségi diplomát valamint azt a számlát kell  bemutatni, amely igazolja a 120 lejes beiratkozási és 30 lejes eljárási díj kifizetését. Ezen díjak kifizetése alól mentesülnek az árvák, a nevelőintézetben felnőttek valamint azok, akiknek szüleik a tanügyben dolgoznak - amennyiben felmutat egy munkahelyi igazolást.

Felvételi vizsga nincs,  a bejutást 75%-ban a gimnáziumi átlag, 25%-ban pedig az érettségi átlag határozza meg. Július 20.-án kerül sor az eredmények kihirdetésére, majd 21-23. között kell visszajelezniük az érintetteknek. Ennek elmulasztása az egyetemi hely elvesztésével járhat.

Az ötven nappali hely közül mellesleg 11 ingyenes, 39 pedig fizetéses. A tandíj 2000 lej mind a nappalisok, mind a távoktatást választók számára, utóbbiak azonban ezen összeg fejében elektronikus formátumban valamennyi tanulmányi segédanyagot megkapnak.

További információt az intézmény Petőfi Sándor utca 47-es száma altt található székhelyén, továbbá a 0261-711789-es telefonszámon, vagy a www.bbtepedsm.ro honlapon illetve a jtraista@yahoo.com email-címen kaphat minden érdeklődő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: