2018-04-16 12:23:38• hírek • Bede Emőke

Kedden nyitja meg kapuit a Tűzoltótorony

Évente több ezer turista és helyi lakos keresi fel Szatmárnémeti egyik fő látványosságát, a Tűzoltótornyot, melynek körteraszáról nem mindennapi látkép tárul a nézelődők elé. Akiknek eddig nem volt ebben része, már készülhetnek is, ugyanis április 17-én megnyitja kapuit a torony.

A Tűzoltótorony a tavalyihoz képest változatlan órarenddel fog nyitva tartani. Hétfőnként zárva lesz, viszont keddtől péntekig és vasárnap 14 és 20 óra között nagy szeretettel várnak mindenkit. Szombaton pedig 12 és 16 óra között lehet majd megmászni a torony csigalépcsőjét. Mindezért a felnőttek 5, a gyerekek pedig 3 lejt kell fizetniük. Mint korábban a Szatmár.ro megkeresésére Matei Maria Magdalena a G. M. Zamfirescu Művelődési Központ képviseletében elmondta, ebben az évben sok látogatóra számítanak, hiszen a torony egyike a város kedvenc turistacélpontjainak.
 

A 45 méter magas épület egyébként 1904-ben készült el, majd több éven át a tűzoltók innen ügyelték a várost. Nagy szükség is volt erre, ugyanis akkoriban még számos ház zsindelyes vagy szalmás borítással rendelkezett, emiatt egy aprócska láng is hatalmas károkat tudott volna okozni. A technika fejlődésének köszönhetően azonban funkcióját vesztette. Végül 2005-ben sikeresen felújították, így a látogatók előtt is megnyithatta kapuit. Azóta a város egyik jelképeként szolgáló épület töretlen népszerűségnek örvend, minden évben több ezren másszák meg a 175 lépcsőfokot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: