2013-11-22 13:25:42• hírek • Kocsis Zoltán

A megyei tanács is részt kér a bikszádi kolostorból

Meglepő fordulatot vett a görög-katolikus és az ortodox egyházak és híveik hetek óta húzódó vitája Bikszádon. Az egyes sajtótermékek által egyenesen háborús állapotként leírt viszály természetesen ingatlan-visszaszolgáltatás kapcsán robbant ki. A forgatókönyv már ismert: a görög-katolikusok visszakövetelik, az ortodoxok nem adják. De hogy jön a képbe a Szatmár Megyei Tanács?

A Craiovai Ítélőtábla 2011 októberében erősítette meg a Mehedinti Megyei Törvényszék azon döntését, mely szerint a Nagyváradi Román Görög-katolikus Püspökségnek valamivel több mint egy hektárnyi területet vissza kell kapnia abból az ingatlanból, amelyen jelen pillanatban többek között egy ortodox kolostor működik. Az ortodox egyház azonban erről hallani sem akar, így hívei - egyes beszámolók szerint - akár baltákkal is felszerelkezve vontak kordont a kolostor körül.

A bírósági végrehajtónak november elejéig kellett volna lezárnia az ügyet, csakhogy a megyei tanács ezt megtámadta. Amint azt Adrian Stef tanácselnök sajtótájékoztatón elmondta, egy 2002-es kormányhatározat következtében a visszaszolgáltatott területből 1280 négyzetméter a megyei tanács tulajdona. A megyei tanács nem a teljes visszaszolgáltatást állította le, csak erre a területre tart igényt. Azért nem lépett eddig, mert a jogi osztály csak november 7-én kapta kézhez a periratot, magyarázta Stef. Újabb per következik tehát, amelynek első tárgyalása november 25-re van kiírva - a görög-katolikus egyház viszont vélhetően kérni fogja, hogy más városba helyezzék a tárgyalást. Újabb hosszú meccsre lehet számítani.

„Szeretném, ha megértené mindenki: nekünk egyetlen egyházzal sincs bajunk, egyszerűen csak a megyei tanács tulajdonát szeretnénk megtartani", jelentette ki Stef.

Arra azért fogadni mernénk, a megye következő év embere nem valamely görög-katolikus főpap lesz...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: