2014-10-25 18:32:33• hírek • Nagykároly.ro

Katonai parádét rendeztek Nagykárolyban

Október 25-e alkalmából - kis túlzással persze - Nagykároly lett Románia legfontosabb települése. Ahogy az minden évben megtörténik, idén is katonai ünnepséget tartottak annak az alkalmából, hogy 1944 őszén az ország mai területének utolsó barázdájába is bevonult a Román Hadsereg.

Lévén, idén 70. évfordulója az eseménynek, illetőleg rövidesen államfőválasztásra kerül sor, minden korábbinál nagyobb parádét tartottak. A város új központjában lévő katonai emlékmű körül több ezren gyűltek össze. Alkalomhoz illő beszédek hangzottak el - a hadsereg léte fontos, nyomatékosította mindahány felszólaló, így Traian Basescu államfő és Victor Ponta miniszterelnök is. A katonaság különféle alakulatai látványos bemutatókat tartottak, és közben ügyeltek arra is, hogy az immár hivatásossá lét intézményt népszerűsítsék.

A tényleges ünnepséget követően Victor Ponta részt vett Nagykároly régi-új városházája felavatásán. Előzőleg a kastélykertben tekintette meg a különböző hadászati bemutatókat. Az Aranyszarvas-fogadóban rögtönzött sajtótájékoztatót is tartott. Beszélt arról, fontos számára, hogy személyesen részt vegyen a katonai ünnepségen, ugyanakkor örömmel látogatott el az új károlyi városházára, melyen részben kormánytámogatás révén újítottak fel. „Szatmár megye, illetve Nagykároly, mely több etnikumú, több vallású terület, ahol az emberek, románok, magyarok, szászok, ortodoxok, katolikusok, protestánsok tudnak együtt élni, legyen egész Erdély számára példa az együttélés és az együttmunkálkodás tekintetében" - nyilatkozta.

Újságírói kérdésre válaszolva beszélt saját sorkatonai szolgálatáról, nyomatékosította ugyanakkor, hogy álláspontja szerint a professzionális hadseregre szükség van, és az erre kiadott pénz nem felesleges költekezés, nem holmi ablakon kidobott pénz.

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Katonai parádé és korteshadjárat

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: