2015-10-28 10:59:04• hírek • MTI

Katonai offenzíva Kolumbiában a marxista felkelők ellen

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök katonai offenzívát hirdetett a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) ellen kedden, miután a marxista gerillaszervezet az előző nap a biztonsági erők tizenkét tagjával végzett egy rajtaütés során.

A lázadó szervezet harcosai hétfőn a kolumbiai helyhatósági választások lebonyolításán dolgozókon, illetve az őket kísérő biztonsági személyzeten ütöttek rajta Boyaca tartományban, a fővárostól, Bogotától 300 kilométerre északra fekvő hegyvidéken. A lázadók tizenegy katonát és egy rendőrtisztet gyilkoltak meg.

A kormányzat terrorcselekménynek minősítette a történteket, és keddi ülésén a kolumbiai nemzetbiztonsági tanács arról döntött, hogy bevetik a hadsereget az ELN-nel szemben.

A kolumbiai hatóságok azt is közölték, hogy a rajtaütés során eltűnt négy embert, köztük két választási biztost élve találták meg. Két katonát továbbra is eltűntként tartanak számon, őket vélhetően elrabolta az ELN.

A lázadó szervezet hivatalosan nem vállalta magára a támadást.

A mintegy kétezer főt számláló ELN, amelyet a kubai forradalom által megihletet radikális papok alapítottak, az ország legnagyobb lázadó szervezetéhez, a marxista-leninista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkhöz (FARC) hasonlóan béketárgyalásokat folytat a kolumbiai kormánnyal.

Az ELN több kormány ellen is harcot vívott 1964-es létrejötte óta, és a jelenlegi kormánnyal való békét célzó tárgyalások megkezdése után is emberrablásokat és támadásokat hajtott végre.

A kolumbiai kormányok, baloldali lázadók és jobboldali fegyveres csoportok közötti harcok több mint 220 ezer ember életét követelték, és milliókat kényszerítettek otthonaik elhagyására az utóbbi öt évtizedben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: