2014-11-22 00:34:23• hírek • Kocsis Zoltán

Katona Réka és Gáti Edmond lett a refis gólyabál királyi párja

Romeo és Júlia valamint a 90-es évek - ezen igen tág időintervallumot ölelte fel péntek délután a Szatmárnémeti Református Gimnázium gólyabálja. A rendezvény a kilencedikesek bemutatkozásával kezdődött és a bálkirály illetve a bálkirálynő választásával ért véget.

Az idei tanévben három osztály kezdi meg a középiskolai tanulmányait Póti Eduárd, Czibere Zoltán és Vékony Gyöngyi osztályfőnökök útmutatásai mentén.

A gólyabál nyitóeseményeként az intézmény dísztermében a három kilencedikes osztály egy-egy színdarabot mutatott be. Színpadra került többek között egy Romeo és Júlia átirat és egy Karinthy Frigyes darab is.

Ezt követően a diákok, tanárok, barátok átvonultak a sportterembe, ahol hamarosan kezdetét vette a bálkirálynő és a bálkirály megválasztása. A show a 90-es évek zenei - felcsendült többek között az emblematikus 'What is love is" -  és divatvilágát igyekezett feleleveníteni - meglehetős sikerrel.

A versenyre összesen tíz pár jelentkezett. A bemutatásukat követően szituációs játékot kellett előadniuk, majd némi szünet után az utcai ruhát estélyire cserélték, amiben közösen adtak elő keringőt.

A szünetben a három osztályfőnök produkciója dobta fel az amúgy is remek hangulatot: énekelniük kellett. És bizony egyáltalán nem vallottak szégyent, szólt a Tankcsapda, a Republic és Kovács Kati is. Ezt követően Kovács Sándor esperes mondott köszönetet a rendezőknek, majd következett a várva várt eredményhirdetés.

A négy tagú zsűri döntése alapján aztán a bál királynője Katona Réka, a királya pedig Gáti Edmond lett. A második helyen Kovács Bettina és Simon Tamás, a harmadikon pedig Kovács Blanka és Tőri Szilárd végzett.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: