2013-04-11 19:24:07• hírek • Kocsis Zoltán

Katasztrófavédelmi tájékoztató polgármesternek

Árvíz, aszály vagy egyéb természeti katasztrófa esetén fellépő kötelezettségekről és szükségletekről tájékoztatta csütörtök délelőtt Eugeniu Avram prefektus a Szatmár megyei polgármestereket.

Felhívta valamennyiük figyelmét, hogy ilyenkor ők irányítják a helyi akciócsoportokat, ezért jelentős a felelősségük. Éppen ezért ismerniük kell az éppen odavágó szabályokat, törvényeket. A kormánybiztos örömét fejezte ki, hogy az elmúlt egy hónap esőzései és áradásai megyénkben nem követeltek emberéletet. Kérte a polgármestereket, figyeljenek oda a jelentések kitöltésekor, mert ennek függvényében kapnak kártérítést az államtól.

Avram felszólította az önkormányzatok vezetőit az árkok folyamatos takarítására, tisztán tartására. A polgármesterek ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy a megyei és az országutak mentén évek óta nem takarították az árkokat.

Vasile Andries, a Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta, jelentős problémát okoz, hogy a lakosság folyamatosan lopja a zsilipek alkotórészei. Szatmár megyében 42 zsilip és 640 kilométernyi töltés van. Ezek az 1970-es árvíz után épültek és azóta is állják a sarat.

A március-áprilisi esőzések következtében az Országos Talajjavító Hatóság 65 millió köbméter vizet szivattyúzott át. Ez 900.000 lejes villanyszámlával jár, amit a mezőgazdasági minisztérium térít majd meg. A hatóság körül ugyanakkor jelentős a bizonytalanság, mivel sem pénze, se embere és a jövője is kérdéses.

Az országos hatósággal szemben Avramnak is panasza volt, lévén Bukarestben azt az utasítást adták, csak akkor indítsák be a szivattyúkat, amikor már nagy a baj és nagy a cirkusz - ezzel szerették volna rákényszeríteni a polgármesteri hivatalokat, hogy megkössék az együttműködési szerződést. Ennek ellenére a kormánybiztos saját felelősségre adta ki a parancsot a szivattyúk beindítására.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: