2005-11-03 13:57:01• hírek • Szatmar.ro

Kártérítést követel

Erdőhegyi Brigitta fél száz millió forintos kártérítést kért a Penthouse férfimagazintól!
Erdőhegyi Brigitta fél száz millió forintos kártérítést kért a Penthouse férfimagazintól, mivel az újság címlapjára egy jóval merészebb fotó került fel, mint amiben előzetesen megállapodtak - adta hírül a Zene.ro  könnyűzenei portál. 

A Penthouse és Erdőhegyi Brigitta közt létrejött szerződés értelmében a lapnak lehetőséget kellett volna adnia arra, hogy az énekesnő kiválassza azt a nyolc fotót, amelyik a lapban megjelenik. A fotózást követően a szerkesztőség elküldte Erdőhegyi Brigittának és a karrierjét egyengető produkciós irodának a javasolt fotókat, amelyek közül kettőt megvétóztak, és más képek megjelentetését kérték azok helyett, ez sajnos nem történt meg sőt ennek a képnek a megjelenéséhez sem az énekesnő, sem a producer nem járult hozzá, Kiss József hozzátette, hogy egy lap megjelenésének letiltása precedensértékű lenne egy  magyar sajtó történetében

 A Szerdai tárgyaláson sikeres megegyezés született, amelyről nem kívántak nyilatkozni a felek.  Információink szerint egy 8 számjegyű összegben állapodtak meg.

Kiss József elégedett a tárgyalás eredményével. A  kártérítés összegével kapcsolatban további adatokat nem kívánt közölni!


 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: