2018-01-10 11:53:05• hírek • Közlemény

Karriermenedzsment tréning a Caritasnál

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet karriermenedzsment tréninget szervez 16 és 25 év közötti fiataloknak, akik szeretnének elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

A program január 25-én, csütörtökön kezdődik majd 15:00 órától a Szent Pál Nyitott Szociális Központban, a Lükő Béla utca 15. szám alatt. A tréning témái lesznek többek között az álláskeresés módjai és lehetőségei, a munkaerőpiac sajátosságai és elvásárai is. Emellett a jelentkezők megtanulhatják majd, hogyan kell helyesen kitölteni egy önéletrajzot, illetve, hogy hogyan kell motivációs levelet írni ahhoz, hogy a vágyott pozícióra őket válassza a munkáltató.
 

Hogy még felkészültebben vághassanak bele a fiatalok a munkakeresésbe, szituációs feladatokban gyakorolhatják majd a párbeszédet, ami egy állásinterjún elhangozhat. Az öthetes tréninget követően a Caritas szakemberei vállalják, hogy segítenek a dolgozni kívánó fiataloknak a képességeiknek, végzettségüknek és igényeiknek egyaránt megfelelő munkahely megtalálásában. 

Jelentkezni a 0261-710464-es telefonszámon lehet hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között, legkésőbb január 19-ig. A program ingyenes.
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: