2015-03-27 16:28:12• hírek • Szatmar.ro

Karriermenedzsment képzés több településen

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet a Nagyváradi Caritas Catolica és a Gyulafehérvári Caritas szervezetekkel együttműködésben március folyamán több településen szervezett karriermenedzsmenti képzéseket a „Befektetés az emberekbe" romániai 2007-2013 Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Szektoriális Programon keresztül, az Európai Szociális Alap által finanszírozott „Partnerség a munkaerőpiaci esélyegyenlőségért" projektben résztvevő megyék civil szervezeteinek alkalmazottai számára.

A Szatmárnémetiben, Nagybányán és Nagyváradon tartott képzések során a résztvevők a munkerőpiaci elvárásoknak megfelelő karrierterv elkészítéséhez szükséges tudást sajátíthattak el, megtanulhatták, hogyan kamatoztathatják gyakorlatban az elméletben szerzett tudást.

A trénerek interaktív és játékos módszerei által a résztvevők fejleszthették önismeretüket valamint életmód- menedzsmenti és személyes szakmai fejlődésükhöz szükséges kompetenciákkal lettek gazdagabbak.

A jelenlévők kellemes és új tapasztalatokkal térhettek haza, megígérve, hogy az elsajátított tudást munkájuk és karrierjük fejlesztése során is hasznosítani fogják.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: