2013-02-27 17:03:45• hírek • MTI

Kárpótolja az állam az autópálya-építőket

Romániában az autópálya-építők az államtól kaphatják vissza pénzüknek azt a részét, amelyik nem térül meg az autópályadíjból - adta hírül szerdán a Mediafax hírügynökség.

A román kormány módosítani készül a köz- és magánszféra társulásán alapuló, úgynevezett ppp-szerződéseket szabályozó törvényt. A hírügynökségnek hivatalos források névtelenül elmondták: a kabinet plusz garanciákat akar biztosítani a beruházóknak, ezért az autópályadíjból meg nem térülő beruházásrészt az állam fizeti ki.
A felek tárgyalásos alapon állapodnak meg arról, hogy mennyi pénzt kellene visszakapnia az építtetőnek, illetve hány évig szedheti be az autópályadíjat.

Victor Ponta miniszterelnök kedden maga is arról beszélt, hogy a kormánynak módosítania kell a jogszabályt, hogy mihamarabb nagyszabású infrastrukturális beruházások valósulhassanak meg ilyen társulások révén.
Ponta emlékeztetett arra, hogy Romániában még soha nem valósult meg így nagyszabású infrastrukturális projekt, ezért a kormánynak "tabut" kell döntenie. Ponta szerint Románia képtelen a rendelkezésére álló költségvetési forrásokból megfelelő ütemben fejleszteni infrastruktúráját.

"Ha nem sikerül legyőzni ezt az akadályt, akkor egyhamar nem lesznek autópályáink, hiszen sem a román állam, sem az Európai Unió költségvetéséből rendelkezésünkre álló pénz nem elég" - mondta Ponta.

Románia a Bukarestet Budapesttel összekötő autópálya részét képező Comarnic-Brassó közötti szakaszt akarja megépíteni mielőbb, amely áthalad a Déli-Kárpátokon. Erre a rendkívül forgalmas, de költséges útszakaszra a román kormány már kiírt egy tendert, és meg is állapodott 2009-ben az Aktor-Vinci görög-francia konzorciummal. 2010-ben azonban a beruházó bejelentette, lemond a szerződésről, mivel nem sikerült biztosítania a finanszírozást. Az 58 kilométer hosszú útszakasz építési költségeit 1,5 milliárd euróra becsülték.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: