2011-01-21 17:34:30• hírek • Szatmár.ro

Kárpátaljai erdészlátogatás

Az Ungvári Erdészeti Hivatal igazgatója pénteken a Szatmár megyei kollégákhoz látogatott.

Kosztiv Ivan, kárpátaljai erdészeti igazgató első alkalommal járt a megyében, miután december végén együttműködési szerződést írt alá Mihalca Ioan, Szatmár megyei intézményvezetővel. Az egy hónappal ezelőtti alkalom - az ungvári igazgatóság jubileumi ünnepsége - valójában a kapcsolatfelvétel első állomása volt, 1990 óta ugyanis nem történt ilyen próbálkozás. Péntek reggel a sárerdei vadászházban fogadták a vendéget az itteni kollégák, majd Ilyés Gyula, szatmárnémeti polgármesterrel és Csehi Árpád megyei tanácselnökkel folytatott megbeszélést a nemzetközi erdészcsoport.

A tárgyalásokon jelen volt Balog Sándor, a Román Erdőgazdálkodási Hivatal tasnádi származású helyettes vezetője is. A helyi és megyei hatóságok vezetői támogatásukról biztosították a kezdeményezést, annál is inkább, hogy mind a megyeközpont, mind a megye szoros kapcsolatokat ápol Kárpátaljával, ottani településekkel.

A szatmári és ungvári főerdészek sajtótájékoztató keretében számoltak be a kapcsolat eddigi történetéről és a további elképzelésekről. Kosztiv Ivan elmondta: Ukrajnában nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok erdészeti nevelésére, hiszen az erdő megbecsülése alapvető fontosságú a jövő szempontjából. Az ukrán szakember azt javasolta: a két megye iskolái is vegyék fel egymással a kapcsolatot, szervezzenek számukra közös programokat az igazgatóságok. Délután a látogatók Mezőfényre vitték, ahol a legutóbbi erdőgazdálkodási munkálatokat mutatták meg neki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: