2012-12-17 19:18:41• hírek • Szatmár.ro

Karácsonyvárót tartottak az elsősöknek

Dolóczki Márta tanítónő beszámolója a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban tartott rendezvényről.

Az advent szó jelentése eljövet, megérkezés, felkészülés karácsonyra, Jézus születésének ünnepére. Ennek a felkészülésnek a jegyében gyűlt össze a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum I. osztályának apraja s nagyja pénteken, hogy közös karácsonyváró keretében próbáljunk készülni az Úr Jézus születésének ünnepére: az apukák a fiúkkal a folyosót teljesen elfoglalva jászlat készítettek. Szorgos kezek méricskéltek, kalapáltak, csiszoltak, valódi kis remekművek készültek. Eközben az osztályteremben a kislányok anyukák segítségével puha fehér gyolcsanyagból pólyás Kisjézust készítettek. Ugyanitt tobozból, dióból, színes papírokból, mézeskalácsból díszek is készültek, melyek hamarosan felkerültek az osztály gyönyörűszép karácsonyfájára.

Közben a gyerekekkel játszottunk, énekeltünk, megmutatták, hogy ősz óta már furulyázni is tudnak, mesét hallgattunk arról, hogy a Kisjézushoz nemcsak a jócselekedeteinket vihetjük, hanem a rosszakat is, mert ő elfogad minket minden gyöngeségünkkel együtt, megbocsát, kézenfog és megmutatja a jó utat.

Nagy élmény volt mindannyiunk számára meghallgatni a Bartolini családot, olasz karácsonyi dalokkal kedveskedtek nekünk, különleges hangulatot teremtve. Szép pillanatok voltak azok is, amikor a fiúk furulyakíséretével a kislányok elaltatták a Kisjézust, majd mindenki anyu ölébe bújva hallgatta meg Szűz Mária csodálatosan szép altatóját.

Mindannyian éreztük, hogy milyen jó volt együtt lenni, erőt gyűjteni. A beszélgetésekben, nevetésben, egymásra figyelésben, közös barkácsolásban, a találkozó végén szívből felhangzó karácsonyi énekekben, jókívánságokban, ölelésekben ott volt a SZERETET.

Dolóczki Márta
tanító

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: