2015-12-12 18:39:01• hírek • Szatmár.ro

Karácsonyváró mobiltelefon nélkül, a hagyományok átmentése érdekében

A Szatmár Megyei Tanács étkezdéjében tartott karácsonyvárót a Borókagyökér Egyesület. Három nemzet karácsonyi hagyományaival ismerkedhettek meg a résztvevők - a gyerekek és az őket elkísérő szülők. A sokféle kézműves foglalkozáson rengeteg olyan tárgy készült el, amelyek este már az otthonokba csempésztek ünnepi hangulatot.

Nehéz lenne felsorolni, hogy hányféle kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerkőcök és szüleik a Borókagyökér Egyesület, a Szatmár Megyei Tanács és a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ együttműködésében létrejött karácsonyvárón. Az étkezde megtelt gyerekekkel és kísérőikkel, kevéssel a 11 órás kezdés után már nagy volt a nyüzsgés annak minden szegletében.

A karácsonyhoz köthető román hagyományokat a 33-as óvodában oktató óvónénik mutatták be, a német, sváb hagymányokat a Gemeinsam német ifjúsági szervezet hozta közelebb mindekihez, a magyar hagyományokat pedig a borókások ismertették meg a résztvevőkkel.

A kézműves foglalkozásokon volt nemezelés, papírbetlehem-készítés és kosárfonás. Rengetegféle asztali dísz készült, szalvéta- és gyertyatartók, többféle angyalka, de akinek kedve volt, az akár színezhetett, vagy belekóstolhatott a mézeskalács-sütésbe - vagy akár meg is kóstolhatta a többiek által készített finomságot.

Szejke Judit főszervezőtől megtudtuk: az eddigi két karácsonyvárójukat követően már december elején érdeklődtek a szülők, hogy idén milyen dátumon és hol lesz az megszervezve. A Borókagyökér Egyesület elnöke fontosnak tartja az ilyen foglalkozásokat, mert ilyenkor lehetőség van a hagyományok, szokások továbbadására. S talán még nagyobb szükség van arra a két-három órára, amikor a családtagok együtt kézműveskednek, egymásra figyelnek, félretéve a mobiltelefont, kitörve a rohanó világunk sodrásából.

A foglalkozások mellett olyan érdekességeket is megtudtunk, hogy miért kerül sokfelé alma az ünnepi asztalra, illetve milyen szerepe volt a kenyér vagy sütemény morzsájának nem is olyan régen. A hagyomány szerint az almát mindig annyi cikkre vágták, ahányan ültek az ünnepi asztalnál. Mindenki elfogyasztott egyet, ez pedig az együvé tartozás egyfajta szimbóluma lett. A morzsát pedig a háziállatok elé szórták, mert a hiedelem szerint ez bőséget hozott.

A karácsonyvárón felléptek a Röpike néptánccsoport legkisebb tagjai is, ezzel téve még színesebbé, hangulatosabbá a rendezvényt.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: