2018-12-21 11:38:01• hírek • Nagy Tímea

Karácsonyi vásároztak a kölcseysek, ünnepi hangulatban pompázott az iskolaudvar

Csütörtök délután került sor a Kölcsey Ferenc Főgimnázium karácsonyi vásárára. Az idei évben az esemény hófödte fák között zajlott, a zimankó azonban nem fogott ki a vásározókon.

A kölcseysek az osztályonként felállított asztaloknál árulták a kézzel készített portékáikat, mit sem zavartatva magukat a -5 fokos hidegben. Nagyobb volt annál az öröm, mintsem a hideg elvegye a kedvüket a szorgalmas diákoknak.

 

A legkisebbeknek a szüleik is segítettek a bevételszerzésben, az osztályfőnökök is felügyelték az üzletmenetet. A nagyobbak már önállóan kereskedtek, a tanáraik náha-náha tűntek csak fel a színen, majd újra elvegyültek a kacajtól hangos tömegben. A tanári kar, csakúgy mint a diákság önfeledten élvezte az estet. A kötetlen foglalatosság alkalmával régi ismerősök bukkantak egymásra, levetve a szülő-diák-tanár köntösöket, barátként szólítva meg a régi és az új társakat.

 

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium közösségi életében nem csak a nyári találkozó játszik fontos szerepet, hanem a téli vásár is, hiszen az iskolához kotődő szatmáriak százai fordulnak meg ekkor az alma mater udvarán, bízva az örömteli viszontlátás reményében.

 

A 17 órától 20 óráig tartó eseményen a Twisted System is színpadra állt, így nyújtva méltó élőzenei aláfestést az együtt eltöltött időhöz. A fellépésen Leonard Cohen szerzeményét, a Hallelujah című dal gitárra és énekre hangszerelt változatát is eljátszották. Jól hallatszik a háttérből az iskolás közönség kórusa és bíztatása, mely igencsak jól jött a cidritől szinte megdermedt zenekar számára.

 
Leonard Cohen Halleluia című dala a Twisted System előadásában a Kölcseyben

Leonard Cohen Halleluia című dala a Twisted System előadásában a Kölcseyben december 20-a este, a Karácsonyi Vásáron

Posted by Szatmar.ro on Friday, December 21, 2018

 

A kacaj, a jó hangulat és a remek zenei kíséret mellett érdemes volt arra is figyelni, milyen eladási stratégiát alkalmaznak a kisebbek a portékáik értékesítésére. Az udvaron cirkáló alsó tagozatos iskolások kezükben tálcán kínálgatták a süteményt, magukkal alkudozvava próbálták becserkészni az édességre vágyó látogatókat. Az aranyos és felettébb meggyőző stílus mindenkit levett a lábáról. A sütik tömegesen fogytak, alig maradt valami a későn érkezőknek.

 

A színpad melletti sarokban polaroid fotósátort állítottak fel a szervezők, ahol a diákok vicces maskarába bújva fényképezkedhettek egymással. A teret az iskola fényképész diákjai pásztázták és képek százait lőtték az ölelkező, egymással pózoló társaikról.

 

Az est végére az osztályok asztalai szinte kiürültek. A látogatók többségének akadt nem kevés ez-az a kezében. Mások felkészülten, előre bekészített táskákkal mentek az ajándékbeszerző körútra. A vásár bevétele az osztálykasszákat támogatja, melyből a diákok számára kirándulást vagy programokat szerveznek az osztályfőnökeik.

 

A látogatók nevében kijelenthetjük, páratlanul jókedvű ünnepi programban lehetett részünk. Köszönjük szépen a meghívást! Jövőre veletek ugyanitt! – ahogy a mondás tartja.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: