2011-12-22 15:40:32• hírek • Szatmár.ro

Karácsonyi rajzok - véget ért a rajzpályázat

Idén a Kalazanci Szent József Iskolaközpont diákjai számára írt ki rajzpályázatot a Püspökség Média- és a Pasztorális Irodája.

Már évek óta meghirdeti rajz-grafika pályázatát a Szatmári Római Katolikus Püspökség Média- és Pasztorális Irodája az adventi és nagyböjti időkben. Arra igyekeznek ezzel az egyházmegye katolikus iskoláinak diákjait ösztönözni, hogy átélve az ünnep hangulatát, lényegét, üzeneteit, a rajz eszközeivel is kifejezzék érzéseiket. Advent a Krisztusvárás időszaka, a Megváltó születésének örömteli ünnepére, Karácsonyra készülünk, így ezúttal ennek motívumait kellett megjelenítsék a nagykárolyi, Kalazanci Szent József Iskolaközpont diákjai.

A pályázatra idén is jobbnál jobb rajzok érkeztek, melyek között, a zsűrizés alapján a következő eredmény született: első lett Óbis Réka Patrícia rajza, második Stelli Fruzsina munkája, míg harmadik Kind Ágota rajza.

Az első három díjazott diák pénz- és könyvjutalomban részesül. A győzteseknek gratulálunk, és minden résztvevőnek szép ünnepet kívánunk!

Óbis Réka Patrícia nyertes rajza

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: