2018-12-13 14:58:52• hírek • Bede Emőke

Karácsonyi ajándékcsomag a Barátság Klub nyugdíjasainak

Ahol összegyűlnek a Barátság Nyugdíjas Klub tagjai, ott kétségtelen, hogy vidám hangulat fog uralkodni. Nem is volt ez másként csütörtök délután sem, ám a jókedvet ez alkalommal nem csak egymás társasága indokolta.

A Szatmári RMDSZ szárnyai alatt működő, s mostanra igencsak népessé duzzadt klub kisnyugdíjasait ugyanis karácsonyi ajándékcsomaggal lepték meg. A zacskókba a Hutton, az Ardealul és a Santec jóvoltából olyan alapélelmiszerek kerültek, melyek az ünnep közeledtével igencsak jól jönnek majd minden konyhában, azaz egy kis liszt, olaj, margarin, illetve makaróni.
 

Az ajándékcsomagokat Kereskényi Gábor polgármester, valamint Magyar Lóránd parlamenti képviselő adta át a csoportnak. „Szeretném megköszönni az egész éves aktivitást és a munkát, amit kifejtettek, illetve azt is, hogy itt vannak közöttünk. Nekünk nem marad más hátra, minthogy mindannyiuknak áldott, békés ünnepeket és boldog újévet kívánjunk szeretteik körében, hogy aztán januártól újult erővel tudjanak tevékenykedni” –mondta el az átadást megelőzőn Kereskényi, kitől Magyar Lóránd vette át a szót.



„Szeretném megköszönni azt a segítséget, amit önöktől kaptunk, és nagyon örülök annak, hogy lassan már ez a pinceklub kicsivé válik, és egy nagyobb helyiségre lesz szüksége a nyugdíjas szervezetünknek. Örülök, hogy kimozdulnak, hogy együtt vannak, hogy egy ilyen jó közösséget formálnak, ezzel segítvén a mi munkánkat is” –szólt az egybegyűlt kisnyugdíjasokhoz a képviselő. Magyar beszédében Zaj András klubelnök azon kérésére utalt, mely szerint az egyre népesebb tábornak igencsak jól jönne egy nagyobb terem, ahol kényelmesen elférnek mindannyian. A kívánság pedig valóban indokoltnak tűnik, ugyanis a Barátság Nyugdíjas Klub tagjainak száma már túllépte a négyszázat is.
 

Hogy ilyen nagy az érdeklődés a klub iránt, nem is csoda, hiszen idősödő koruk ellenére a tagok aktívabb életet élnek, mint sok fiatalabb társuk. Ebben az évben 21 eseményt szerveztek, melyek között volt bál és kirándulás is, s a 2019 is hasonlóan izgalmas programokkal kecsegtet. Januárban például egy háromnapos aknasugatagi kiránduláson fognak részt venni a tagok, de lesz farsangi és nőnapi bál is. Mindezt pedig úgy sikerül megvalósítani, hogy a tagoknak egy igencsak potom összeget, havi 1 lejt kell befizetniük tagsági díjként –mesélte Zaj Andás klubelnök és a szervezésekben oroszlánrészt vállaló Bunna Terike. Tehát a rendelkezésükre álló büdzsé nem túl nagy, viszont a nyugdíjasok ellenére minden lehetőséget kihasználnak, hogy kellemesen töltsék jól megérdemelt pihenésüket. 






 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: