2007-05-11 20:19:06• hírek • István Löchli

Identitas díj Elekes Emmának

dijIdén is kiosztotta az Identitas Alapítvány a már hagyománnyá váló elismerését.

Idén negyedik alaklommal adta át díját az Identitas Alapítvány az immáron rendhagyó ünnepségen, az Astoria étteremben. A díjat évről évre azok a szatmári személyiségek kapják meg, akik a helyi magyarság identitásának megőrzése érdekében kiemelkedő tevékenységet fejtettek, kik sokat tettek azért, hogy városunk szebbé és jobbá formálódjon.

 

dij1

 

Az idén Elekes Emma színművésznő, a Harag György társulat egyik alapítóját díjazta az Identitas Alapítvány, aki több évtizedig volt a Harag György társulat elismert és csodálatra méltó színművésze. Köszöntő beszédében Varga Attila, az Identitas Alapítvány elnöke a jelenlevőknek elmondta „Elekes Emma a magyar nyelvű színművészet kiemelkedő alakja. Ez a díj, melyet átadunk egy formális dolog, hiszen az igazi díjazottak Elekes Emma által mi, szatmárnémetiek vagyunk.”

Ezt követően Csirák Csaba ismertette Elekes Emma eddigi életpályáját. Laudációjából kitűnt, hogy a közönség szeretete és a számos elismerés ellenére 89-ben egy postai úton kiküldött levélben értesítették nyugdíjazásáról, és senki meg sem köszönte Elekes Emma harminc éves pályafutását, a szatmári közönséghez való ragaszkodását. A díjátadást követően a színművésznő kissé meghatódva mondott köszönetet az egybegyülteknek, majd egy Dsida Jenő verset szavalt el a jelenlevőknek. Ezt követően a Harag György társulat fiatal színművészei versekkel és zenés produkciókkal lepték meg a társulat egykori tagját.


dij2
 
dij3
 
dij4
 
dij5

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: