2012-11-01 11:14:57• hírek • Kocsis Zoltán

Harminchat szatmári iskola szállt versenybe Koppenhágáért

Összesen 36 Szatmár megyei és 25 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei oktatási intézmény jelentkezett arra a környezetvédelmi versenyre, amelyet a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szervez és amelynek fődíja egy koppenhágai utazás.

Az „Élet a környezetért, élet az emberért" elnevezésű programot a bukaresti CCR LOGISTICS SYSTEMS, a szatmári SC Alpin SRL valamint a Debreceni Egyetem és a Debreceni Kutatóintézet támogatásával immár sokadik alkalommal írja ki az Ügynökség. Idén Szatmár megyében 25 középiskola és 11 líceum, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 14 középiskola és 11 líceum jelezte részvételi szándékát. Ez a szám kettővel marad el az eddigi rekordtól, 2006-ban ugyanis 69-en jelentkeztek.

„A résztvevők magas száma is azt bizonyítja, igény van az ökologikus oktatásra. Ennek következtében a program haszonélvezőinek száma is nagyobb lesz", jelentette ki elégedetten Békéssy Erzsébet, a Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója.

Az „Élet a környezetért, élet az emberért" elnevezésű versenyt 2006-ban írta ki első ízben a Környezetvédelmi Ügynökség. A viadal idei témája a parlagfűirtás illetve a szelektív hulladékgyűjtés. Minden iskolát három diák és egy pedagógus képvisel. Első lépésként a debreceni egyetem és a kutatóintézet munkatárai felkészítik a pedagógusokat. Ez Magyarországon október 27-én már megtörtént, Szatmár megyében pedig november 15-16-án kerül sor rá a Kossuth-kertben található Zöld Házban.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség székhelye

Miután az oktatók felkészítik a gyerekeket, ők egy versenyen mérik össze tudásukat. Nyíregyházán november 10-én, Szatmárnémetiben december 13-14-én lesz a megmérettetés. Három-három középiskola illetve líceum jut be mindkét országból a nemzetközi döntőbe, amelyre jövőre, a Környezetvédelmi Világnapon kerül sor. A három legjobb iskola csapata aztán ellátogathat Koppenhágába, a Európai Környezetvédelmi Ügynökség székhelyére. A többiek értékes sportfelszereléseket kapnak.

Fontos megjegyezni, hogy a program teljes ideje alatt a résztvevő iskolák szelektíven gyűjtik majd a szemetet, tavasszal pedig parlagfűirtási akciókat szerveznek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: