2009-12-17 13:15:50• hírek • Ferenczi Noémi

Karácsony a BBTE-en

Immár hagyományosan számító karácsonyi ünnepséget tartottak csütörtökön a Babes-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kihelyezett tagozatának tanítóképző szakos hallgatói.

A BBTE Szatmárnémeti kihelyezett karának tíz éves fennállása alatt immár hagyománnyá vált, hogy a hallgatók minden évben karácsonyi műsorral ajándékozzák meg diáktársaikat illetve a tanári kart. Nem volt ez másként az idén sem. A közös ünnepségre csütörtökön délben került sor az egyetem székhelyén. Elsőként Végh Balázs Béla a kihelyezett tagozat igazgatója intézett néhány kedves szót az egybegyűltekhez. Megköszönte a közös együttlétet, melynek minden percét áthatja az együvé tartozás, a szeretet és a csapatmunka, majd az ünnep valódi üzenetére, a külsőségektől való elfordulás jelentőségére igyekezett felhívni a hallgatók figyelmét.

Végül kellemes vakációt, boldog új évet valamint testi, lelki és szellemi egészséget kívánt az egybegyűlteknek. A diákok január 4-ig lesznek vakáción, majd két hét tanítás, ez után pedig három hét vizsgaidőszak következik.

Az igazgató jókívánságait követően Ft. Egeli Ferenc plébános, a Hám János Iskolaközpont iskolai lelkésze foglalta össze a karácsony sokféleségét, jelentőségét. A karácsony a szeretet és az ajándékozás ünnepe - hangsúlyozta a plébános.

Ez után Fodor Barbara ötödik osztályos tanuló furulyázott, majd az első és harmadévesek ünnepi összeállítása következett, melyet gyertyafény és a saját készítésű díszekkel díszített karácsonyfa tett még meghittebbé.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: