2016-09-22 10:40:58• hírek • MTI

Kanyarójárvány van Romániában

Kanyarójárvány van Romániában - jelentette be szerdán a bukaresti egészségügyi minisztérium, arra hivatkozva, hogy az év első kilenc hónapjában 675 megbetegedést regisztráltak a hatóságok, és a betegség két kisgyerek halálához vezetett, egy harmadik esetében pedig feltételezhető, hogy a kanyaró volt a halál oka.

A tárca szerint nemcsak a fertőzések száma, hanem terjedési sebességük is roppant riasztó, tekintettel arra, hogy tavaly egész évben összesen hét kanyarós megbetegedés történt az országban.

Az egészségügyi minisztérium a "felelőtlen oltásellenes kampányt" teszi felelőssé a járványért. Romániában ugyanis a 2003-as betegjogi törvényre alapozva egyre több szülő megtagadja a védőoltások beadatását gyermekének, abban a meggyőződésben, hogy sok oltás nagyobb kockázattal jár, mint amekkora valószínűsége van a megelőzni próbált betegséggel való fertőzésnek.

A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására. A kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya így egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent Romániában. Az ortodox egyház egyébként hivatalosan cáfolta, hogy áldását adta volna a vakcinaellenes kampányhoz.

A három halálos áldozat egy év alatti csecsemő volt, tehát még nem érték el azt a kort, amikor beolthatták volna őket, de a minisztérium közleménye szerint a csecsemők nem betegedtek volna meg, ha a nagyobb gyerekek között nem lettek volna olyanok, akik - védőoltás híján - őket is megfertőzték.

A legtöbb (több mint kétszáz) kanyarós esetet Kolozs és Beszterce-Naszód megyében regisztrálták, Maros megyében 145, Arad megyében pedig 113 fertőzést jegyeztek fel. A két igazolt halálos eset is Arad megyében történt.

Az egészségügyi minisztérium felhívást intézett a szülőkhöz, hogy tartsák be a védőoltások orvosilag javasolt menetrendjét és járuljanak hozzá gyermekeik beoltásához.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: