2011-02-25 17:15:35• hírek • Szatmár.ro

Kányádi Sándor Szavalóverseny

Pénteken délután immár harmadik alkalommal szervezték meg Szatmárnémetiben a Kányádi Sándor Szavalóversenyt.

A megyei megmérettetésre, amelyet a Balcescu-Petőfi Általános Iskolában rendeztek meg, közel ötven tehetséges kisiskolás jelentkezett. A diákok I-II. és III-IV. osztályos kategóriában mérhették össze a versmondási képességeiket, amelyet szakmai- a szatmárnémeti Északi Színház művészeiből, tanítókból és magyartanárokból álló - zsűri bírált el.
A versenyre jelentkezőknek a megmérettetésen egy Kányádi-verset és egy XX. századi magyar költő tollából származó, szabadon választott verset kellett előadniuk.

„Nem volt könnyű helyzetben a zsűri, hiszen nagyon sok tehetséges versmondót hallgatott meg. A tét sem volt azonban kicsi, hiszen mindkét kategória első helyezettje tavasszal a Szilágy megyei Varsolcon képviselheti megyénket az országos megmérettetésen" - mondta el a Szatmár.ro-nak Ianos Erzsébet, a vetélkedő szervezője.

A megmérettetésen a zsűri döntése alapján végül az I-II. osztályosok közül első Csapó-Ilyés Fruzsina (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont) és Kánya Réka (Patóházi Általános Iskola) lett, a második Kulcsár Izabella (Ion Creanga Általános Iskola), harmadik Volfer Vanessa (Bălcescu-Petőfi Általános Iskola) lett.
A III-IV. osztályosok közül első Urbán Fanni (Bălcescu-Petőfi Általános Iskola) és Scheitli Krisztina (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont) lett, második díjas Kovács Viktória (Aurel Popp Művészeti Líceum), a harmadik pedig Jánk Péter (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont).


Népes közönség hallgatta a szavalatokat
Népes közönség hallgatta a szavalatokat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: