2017. május. 26., péntek
Névnap:
2017-01-04 13:06:57• hírek • Kocsis Zoltán

Kánikula után jön az andoki hideg – Mani nem tudott előzni

Az első nap 33. helyezését követően kedden 28.-ként ért be a célba Gyenes Emánuel a Dakar-rali második napján, ezzel összesítettben a 29. helyre lépett elő. Resistencia és San Miguel de Tucuman között előbb a sár, majd a por okozott gondot a versenyzőknek.

„Nagyon hosszú nap volt, hisz 803 kilométert motoroztunk, ebből 275 kilométer volt a mért szakasz. A pálya első része meglehetősen gyors volt, sok sárral. Jó néhány tó méretű tócsán motoroztam át, ahol nagyon figyelnem kellett, hogy a megfelelő úton haladjak és nehogy beregadjak a sárba. A második szakasz, miután 175 kilométernél tankoltam, borzasztóan poros volt, ahol egyszerűen nem lehetett előzni. A nap végéig követtem egy motorost, aki lassabb volt nálam, mégsem tudtam megelőzni. Összességében jó nap volt, a pálya nagyon tetszett. Ami viszont nem tetszett, az a 43 Celsius-fokos kánikula volt", foglalta össze a nap eseményeit Mani.

„A szerdai nap is hosszú lesz, az első motoros hajnali négykor hagyja majd el a tábort. De azt már megszoktam, hogy a rövidek az éjszakák a Dakaron", tekintett előre a szerdai napra Az Autonet Motocycle Team versenyzője.

Szerdán több patakon, folyón is át kell kelniük majd a versenyzőknek, a legnagyobb gondot azonban vélhetően nem ez okozza majd. A céltábor San Salvador de Jujuy-ban már 4000 méteres magasságban van, mi több, rövid ideig 5000 méterre is felmennek Maniék. A ritka oxigén mellett az is gondot okozhat, hogy a kánikulai napok után hidegre lehet számítani az Andok bércei között.

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: