2012-03-12 13:34:10• hírek • Póti Orsolya

Kampányt indítottak az iskolai erőszak megelőzésére

A kampány célját Sanziana Cristea, a Szatmár Megyei Pszicho-pedagógia Központ vezetője ismertette.
A kampány célját Sanziana Cristea, a Szatmár Megyei Pszicho-pedagógia Központ vezetője ismertette.

„Erőszak nélkül az iskolában" elnevezéssel indított kampányt március 12-16 között a Szatmár Megyei Pszicho-pedagógia Központ a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség és a megyei rendőr-felügyelőség közreműködésével. A kampány bemutatására március 12-én került sor a tanfelügyelőség multimédia-termében.

A rendezvényt Gigel Buth főtanfelügyelő nyitotta meg, köszöntve az egybegyűlteket.  Elmondta, hogy az egy hetes programban óvónők, gyógypedagógusok, tanítónők, szociális munkások, a rendőr-felügyelőség munkatársai és diákok egyaránt részt vesznek, és együtt kívánják felkelteni a gyerekek figyelmét a bűnmegelőzés fontosságára.

A kampány célját Sanziana Cristea, a Szatmár Megyei Pszicho-pedagógia Központ vezetője ismertette. Cristea elmondta: a VI. alkalommal indított program eddig nagy sikernek örvendett, ugyanis ebbe bekapcsolódva számos iskolai vezető és tanár tapasztalt fejlődést.

Az eddig tapasztaltakról beszámolt többek között Angela Simon, a „Grigore Moisil" Általános Iskola tanítónője, valamint Adriana Danga, a „George Emil Palade" Élelmiszer-ipari Líceum igazgatónője. A pedagógusok többek között bemutatták azt is milyen módszereket vetnek be az iskolákban az erőszakos cselekmények megelőzésére.

A kampányindító-rendezvény keretében kiállított rajzok különböző módon mutatják be az erőszak és az agresszió formáit ugyanakkor betekintést nyújtanak a gyerekek fantáziavilágába is. A március 12-16 közötti kampány keretében számos programot szerveznek: témába vágó filmeket vetítenek le, szakembereket, rendőröket hívnak meg valamint pszichológiai tárgyú megbeszéléseket folytatnak majd a gyerekekkel

A kezdeményezés legfőbb célja, hogy az egyre gyakoribb iskolai erőszakot csökkentsék, amiben az önkormányzat segítségére is számítanak. Ez főként a rendőrséggel és az illetékes szervekkel való kapcsolattartásra vonatkozik.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: