2015-05-12 17:37:18• hírek • Kocsis Zoltán

Kamionos erődemonstráció Nagykárolyban

Hosszas huzavonát követően vasárnap felállították Nagykárolyban Romániát az első világháborúban vezető és ily módon a trianoni diktátumban is szerepet játszó I. Ferdinánd román király mellszobrát. Az ünnepélyes eseményt azonban nem mindennapi közjáték zavarta meg.

Az eseményen természetesen jelen voltak a nagykárolyi és a megyei önkormányzat vezetői valamint a kormány területi képviselői, azaz Kovács Jenő polgármester, Adrian Stef tanácselnök és Eugeniu Avram prefektus is. Az ünnepség vége felé egy adott pillanatban kamionok kürtjeinek hangja szakított bele a műsor részét képező hegedű-előadásba.

Néhány perccel később pedig négy MAN típusú vontatófej parkolt le a szobor és a tömeg közelében, mit sem törődve azzal, hogy ezzel teljesen megbénították a körforgalmat és az útkereszteződést, figyelmen kívül hagyva a közúti rendőrség utasításait. Az első kamionból ki is szállt egy középkorú férfi, az egyik helyi fuvarozó cég  tulajdonosa, majd szóváltásba került az őt felelősségre vonó csendőrrel.

Némi vita után a férfi visszaült a kamionba, majd társaival együtt elhajtott. Nagyon messze nem mehettek, mert perceken belül visszatértek és minden kezdődött elölről: kürtszó, a körforgalom megbénítása, vita a csendőrökkel. A feldühödött férfi ekkor egy palack vizet tett a mellszoborra, majd folytatta a karhatalom sértegetését, fenyegetőzését. Ezután visszaült a kamionban és elhajtott. Társai utána.

Néhány perccel később azonban ismét visszatértek! Csendőrség, rendőrség csak tehetetlenül nézte és tűrte ezt a nem mindennapi erődemonstrációt, melynek díszvendégei voltak a helyi közigazgatás és politikai élet vezetői is.

A négy kamionos ezzel még nem merítette ki a szabálytalanságok sorát. A Szatmár.ro tulajdonába került egy videó, amelyen tisztán látszik, hogy a kisváros másik körforgalmát a négy MAN a forgalommal szembeni irányban kerüli meg, veszélyeztetve ezzel a forgalom többi szereplőinek vagyoni és testi épségét!

Hogy mi váltotta ki a négy kamionos meglepő és vadnyugati viselkedését, az nem igazán derült ki a "vezér" diskurzusából, ám egyesek sejteni vélik, hogy nem idegen az egykori liberális párton belüli szakadástól. Nem hivatalos információink szerint azonban a férfi az elmúlt héten egyszer már konfliktusba keveredett a rendőrséggel, súlyosan megsértve egy rendőrt.

Eugeniu Avram a helyszínen ígéretet tett, hogy az esetet alaposan kivizsgálják. A Szatmár Megyei Csendőrség tájékoztatása szerint a négy érintetettet összesen 2000 lejre bírságolták meg csendháborítás és ünnepi megemlékezés megzavarásai miatt. A Szatmár Megyei Rendőrség pedig fejenként 390 lejes bírságot szabott ki a megállni tilos és a behajtani tilos forgalmi táblák figyelmen kívül hagyása miatt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: