2018-11-12 13:22:44• hírek • Bede Emőke

Kamionnak hajtott egy biciklis Nagykárolyban

Vasárnap folyamán közlekedési balesethez riasztották a nagykárolyi közlekedési rendőröket: egy biciklis kamionnal ütközött.

A helyszíni vizsgálat során kiderült, hogy egy 78 éves, biciklivel közlekedő férfi körültekintés nélkül szeretett volna balra fordulni, azonban a manőver során nekicsapódott egy szabályosan közlekedő teherautónak, melyet egy külföldi, 52 éves férfi vezetett. Az ütközés miatt a kerékpáros könnyebb sérüléseket szenvedett. A sofőrt alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, ennek eredménye negatív lett, a biztonság kedvéért azonban úgy kamion vezetőjét, mint az idős férfit vérvizsgálatnak vetették alá. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult eljárás.
 

Kétségtelenül ez volt a hétvége legkomolyabb incidense, azonban a megye többi részén is folyamatosan zajlott a közúti ellenőrzés. Ennek nyomán kb. 240 pénzbírságot szabtak ki a szabálytalankodó sofőrökre, kiegészítő intézkedésként pedig 6 vezetői engedélyt fel is függesztettek. Utóbbiak közt voltak olyanok, akik ittasan hajtottak, mások pedig a megengedett sebességet lépték túl legalább 50 km/h-val. Kilencen pedig abba a kellemetlen helyzetbe kerültek, hogy az autójuk forgalmi engedélyének mondhattak búcsút a RAR vagy a rendőrség által felfedezett technikai meghibásodások miatt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: