2012-03-22 14:49:28• hírek • M. T. R.

Élettel megtölteni a nagykárolyi kastélyt

Április 2-a és 6-a között tanulók látogathatják a Károlyi-kastélyt. A hajdani főúri lakba 9 és 14 óra között várják a szervezetten érkező nebulókat. Mivel egyszerre legfeljebb harmincfős társaságokat tudnak fogadni, kérik, hogy az oktatási intézmények egyeztessenek időpontot. Ezt megtehetik a 0261/861-481-es telefonszámon is. Az Iskola másként elnevezésű program keretében megvalósítható alternatív történelemórával felérő kastélylátogatásra igen nagy az érdeklődés - részvételi szándékukat jelezték már a megyeközpontból, mi több, például Bihar megyéből, jelesül a margittai és nagyszalontai iskolák.

Csütörtök késő délelőtt sajtótájékoztató keretében számolt be Bogdan Georgescu, a nagykárolyi kulturális igazgatóság által működtetett a kulturális turisztika népszerűsítése érdekében létrehozott központ igazgatója arról, milyen programokat szerveznek. Illetve csak egy részükről szólhatott, hiszen amint elmondta, a rendezvények menedzselésével megbízott városi testület hatásköre még nem teljesen tisztázott. A megyei múzeum fenn kívánja magának tartani az országos és nemzetközi jelentőségű rendezvények szervezésének jogát. Így vélhetően a programok megszervezését két csoport is fogja intézni...

A kastély hivatalos átadására, megnyitóünnepségre a múzeummal közösen az április 23-ai, avagy a 30-ai időpontot javallják. A döntést a helyi tanács hozza meg - méghozzá valószínűleg a márciusi rendes havi gyűlésén. A kastély felújítása befejeződött, amolyan technikai gondjaik vannak jelenleg, példaként az őrzés, a felügyelet biztosítása említette meg, ami egyelőre nem megoldott. Továbbá a működtetéssel megbízott csoportnak egyelőre három tagja van: az igazgatón kívül a kulturális központ egyik referensét, valamint a városi könyvtár egyik alkalmazottját „kölcsönözték". Nyilván a lebonyolításra jóval nagyobb létszámú személyzet szükségeltetik.

A kastélyépület egy része természetesen látogatható lesz: a lovagi terem, a múzeum két tárlatának helyt adó helyiségek, a kápolna, illetve a sajtótájékoztatónak is helyéül szolgáló terem, amelyben különféle kiállításokat csodálhatnak majd meg az odalátogatók. Az egykori főúri rezidencia egy másik részét az adminisztrációnak tartják fenn. A kulturális központ közössége is a kastélyba költözik - utóbbi intézmény működését igyekszenek úgy szervezni, hogy például a központ több száz növendéke ne találkozzon a turistákkal, azaz ne zavarja az egyik a másikat. Pár helyiséget különféle időszakos irodalmi rendezvények, illetve olvasóteremnek tartanak fent.

Élettel megtölteni a kastélyt

Három csoportba oszthatók a programokkal kapcsolatos elképzeléseik: így lesznek tematikus műhelyek és rendezvények, valamint szolgáltatások. Előbbiek közé a rendszeres programok tartoznak. Péntek esténként zenei koncerteket lehetne tartani a kastélyban (nyilván olyanokat, amelyek beilleszthetők a környezetbe), ezek az alkalmak a helybeli tehetségeknek is bemutatkozási lehetőségek lehetnének. Kisgyermekeknek is lehetne hasznos, ugyanakkor kellően játékos foglalkozásokat tartani a hét bizonyos napján a kastélyban. Utóbbiak lebonyolításában önkéntesek segítségére számítanak. A tematikus programok közé a gasztronómiai, a vadászati és a régizene-fesztivált sorolta. A szolgáltatások közé pedig értelemszerűen vendéglátói jellegűek tartoznak.

Turisztikai ügynökségekkel vették már fel a kapcsolatot - például már tárgyalnak a svábok letelepítésének 300 éves évfordulója kapcsán. Németországi turistáknak kínálnának háromnapos kirándulást ennek kapcsán: a csomagba beletartozik az erdődi vár, a károlyi kastély meglátogatása is. Magyarországi, valamint magyar ajkú turistákat minden bizonnyal vonzana a kastély, a kaplonyi kripta, az érmindszenti Ady Endre-múzeum stb. Amint kifejtette, a város és a környék lehetőségeihez igyekeznek hozzáilleszkedni, s ekként leginkább két-háromnapos látogatásban gondolkodnak, illetve ezek kínálatát ajánlják fel a turisztikai ügynökségeknek. A már meglévő helyi adottságokra is igyekeznek építeni: így a nyáron hétvégenként akár több ezer vendéget vonzó károlyi termálstrand ügyfeleit is el lehetne „csábítani" a kastélyba is.

Mindegyik elképzelésük aránylag kicsi költségvetésből valósítható meg - hangsúlyozta Bogdan Georgescu. Erre azért kifejezetten szükséges, mert a felújítás költségeit fedező projektben nincs fedezet a rendezvényszervezésre, s így erre a helyi költségvetésből kell erőforrást szerezni. Céljuk volt továbbá, hogy úgymond élettel megtölteni a kastélyt. Az épület ne csak mint látványosság szolgáljon, hanem Nagykároly városának életének egyik helyszíne legyen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: