2012-04-13 14:53:15• hírek • Nagykároly.ro

Kamerákkal is vigyázzák a kastélykertet

Őrzővédő vállalat munkatársai járőröznek a nagykárolyi kastélykertben. A közeljövőben pedig mozgóképes felvételeket is készítenek térfigyelő-rendszer segítségével. Utóbbi üzembe helyezésének előkészítése megkezdődött, a helyhatóság közterület-fenntartó vállalatának munkatársai kamerák tartóoszlopait helyezik el szerte a dendrológiai parkban.

A felújított kastély, a benne és a parkban lévő értékeket biztosítania kell a városnak. Így a rendszer kiépítésének költségeit teljes mértékben az önkormányzat finanszírozza - tudtuk meg Bekő Tamástól.- tudtuk meg Bekő Tamástól. A városmenedzser hírportálunknak elmondta, hogy a 16 kamera közül néhányat a kert bejáratainak közelébe helyeznek el. Szólt arról is, hogy valószínűsíthetően esténként be is zárják a kastélykertet. Amúgy a bejárati portákhoz kaputelefonokat helyeznek el.

Érdeklődésünkre válaszolva Bekő Tamás városmenedzser szavatolta, hogy a hatályos törvényi eljárásnak megfelelő időtartamig tárolják majd az ezzel megbízott helyi rendőrségnél a kamerák készítette felvételeket. Egyébként legkésőbb jövő hónap 15-éig üzembe is helyezik a rendszert. Egy nagyváradi őrzővédő vállalattal már le is szerződött az önkormányzat - mind erőforrásban, mind az anyagiak terén ez a cég nyújtotta a legkedvezőbb ajánlatot. A vállalat munkatársai már meg is kezdték a hajdani főúri rezidencia és a park biztosítását.

A Nagykárolyi Kastély kertjét térfigyelő kamera is őrzi majd

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: