2015-11-16 17:04:43• hírek • MTI

Korábbi ökölvívósztár maradt Kijev főpolgármestere

Vitalij Klicsko jelenlegi kijevi főpolgármester megőrizte tisztét, maga mögé utasítva kihívóját a vasárnap tartott ukrajnai helyhatósági választások második fordulójában - jelentette be hétfőn a fővárosi választási bizottság, befejezve a szavazatok 100 százalékának feldolgozását.

A nem hivatalos végeredmény szerint Klicsko - aki az ukrán államfő mögött álló Petro Porosenko Blokkja jelöltjeként indult - a szavazatok 66,5 százalékát kapta, míg ellenfele, Boriszlav Bereza, a radikális Jobboldali Szektor (PSZ) volt szóvivője a voksok 33,5 százalékát szerezte meg.

A helyhatósági választások első fordulóját október 25-én tartották. Akkor Klicsko 40,5 százalékkal végzett az élen, a második helyen pedig Bereza 8,8 százalékkal.

Az önkormányzati választásokról szóló új ukrán törvény értelmében a korábbiaktól eltérően idén kétfordulós volt a polgármester-választás azokban a városokban, ahol a szavazásra jogosult lakosok száma meghaladta a 120 ezret, és az első fordulóban egy jelölt sem kapta meg a voksok több mint felét. Második fordulót Kijeven kívül még 28 városban kellett tartani.

Országosan alacsony volt a részvétel a második fordulós választásokon, mindössze 34,08 százalékos. Kijevben még alacsonyabb, a választóknak csupán 28,35 százaléka járult az urnákhoz.

A 44 éves, egykori nehézsúlyú profi ökölvívó, Vitalij Klicsko 2014. június 5-e óta Kijev főpolgármestere.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: