Kamaszkorában papnak készült Kovács András Péter

Kovács András Péter Karinthy-gyűrűs humorista, a Dumaszínház oszlopos tagja, régi motoros a stand-up comedy világában, végzettsége szerint azonban jogász, tinédzserként pedig pap szeretett volna lenni. Mindezek mellett az apaságról és a felnőtté válásról is mesél Lovász Lászlónak a Lakástalkshow című műsorban, amely hétköznap eseténként a Sony Max csatornán látható.

Kovács András Péter humorista szinte az első perctől a Dumaszínház állandó fellépője: szerinte az eltelt idő alatt mindössze annyi nem változott, hogy vicceseket mondanak. Úgy véli, a fiataloknak nehéz dolguk van, ugyanis már kialakultak a típusok, nem könnyű eredetit mutatni. Úgy gondolja, talán Amerikában azért lehetnek bátrabbak a humoristák, mert a hazai viszonyokhoz képest ott tízszer akkora lakosság tart el egy-egy stand-upost, így ott a „réteghumorista is könnyebben megél”. Míg „itthon, ha nem szórod a poénokat kétpercenként, elveszted a közönséged felét” – állítja. Ő viszont arra törekszik, hogy a humor mellett a számára fontos gondolatok is megjelenjenek az estjein.

„Persze, vannak benne csöndek, de ahhoz kell a bátorság, hogy ezeket a csöndeket bevállald. (…) De amikor már három perce csönd van, és tudod, hogy ott a végén lesz egy poén, de közben nem tudod, hogy mit gondolnak, akkor azért dobog a szíved. Aztán lemegy az est, és jön egy e-mail, hogy köszöni szépen, és nem a nevetéseket köszöni, hanem azokat az érzéseket köszöni, amik a csendben születtek.”

KAP azonban nem mindig azt tervezte, hogy a stand-up comedy lesz az útja: 15 évesen még pap szeretett volna lenni, „mert nagy igény volt bennem az elmélyülésre, a meditációra”. Végül ugyan nem a papi hivatást választotta, a hit azonban a mai napig fontos az életében.

Lovász László az apaságra való felkészülésről is kérdezte a humoristát: „Tartottam a fiamat, és potyogtak a könnyeim. Utána rá két évre tartottam az ikreimet, és ugyanúgy potyogtak a könnyeim. (…) Néha persze, ott van az is, hogy szűnjön meg minden, és egy kis nyugalmat akarok. De most érnek be abba a korszakba – az ikrek hatévesek, a nagyobbik fiam kilenc –, hogy szórakoztatóak, és egy bandaként tudunk működni. (…) Mesélek a gyerekeimnek néha olyan dolgokról, amik még akkor történtek, amikor ők nem voltak, (…) és elképzelni sem tudják, hogy előttük is volt élet. És az a durva, ahogy múlik az idő, én is egyre nehezebben. Az a harminc év előtte egyre inkább zárójelbe kerül” – meséli KAP.

További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.