2019-11-30 11:28:01• hírek • Bede Emőke

Kaland a természetben: a Caiac SMile is nevezett az Ecotic versenyébe

A bukaresti Ecotic Egyesület idén immár tizenegyedik alkalommal szervezi meg azt a versenyt, melynek célja, hogy népszerűsítse mindazokat a kedvezményeket, amik a környezet védelmére, bolygónk erőforrásainak megőrzésére törekszenek. Ahogyan azt már megszokhattuk, az Ecotic versenyébe cégek, közintézmények, tanintézmények és civilszervezetek is jelentkezhettek, az idei nevezők között pedig ott találjuk a szatmári Caiac SMile Sportklub Egyesületet is.

A Caiac SMile által megvalósított projekt „Kaland a természetben” címre hallgat, célcsoportjában pedig az árvaházak és a családi típusú nevelőotthonok lakói mellett szerepeltek a hátrányos helyzetű, illetve különféle fogyatékkal élő gyerekek, hasonló helyzetben levő felnőttek, de azok előtt sem zárták be kapuikat, akik egyszerű amatőrként szerették volna kipróbálni magukat.


A projekt fő célkitűzése az volt, hogy megyénk biodiverzitását és a környezettudatos szemléletmódot népszerűsítsék a megszólított közösségek körében, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektettek az önkéntesség és a csapatmunka propagálásra és az ökoturizmus népszerűsítésére is. Összességében, a „Kaland a természetben” projekt által a fiatalokban azt szerették volna tudatosítani, hogy környezetünk tisztán és egészségesen való megőrzése mindannyiunk felelőssége.


A Caiac SMile átlal szervezett tevékenységeken több mint 500 állami gondozásban, és legalább ennyi, családi típusú nevelőotthonban élő gyermek vett részt, a fogyatékkal élő gyerekek száma meghaladta a 100-at, a felnőtteké az 50-et, ugyanakkor a nagyváradi NoRo központ (ritka betegségekkel kezelt gyermekek központja) 50 lakója is részt vehetett a foglalkozásokon. Emellett mindenképp szót érdemel az a több mint 100 önkéntes is, akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg - derül ki a projekt ismertetőjéből.


Támogassa Ön is egy lájkkal a szatmári Caiac SMile projektjét az Ecotic Egyesület Facebook-oldalán, melyet ide kattintva érhet el. Figyelem: a szavazatokat december 4-ig várják, így ha segíteni szeretné ezt a kezdeményezést, akkor még most lájkolja a bejegyzést.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: