2012-03-20 19:02:18• hírek • Kocsis Zoltán

Áprilisig elkészülhet a szennyvízhálózat Lázáriban

Áprilisig el kell készülnie a szennyvízhálózatnak Lázáriban, mert májusban a Szatmár Megyei Tanács szeretné újra aszfaltozni a település azon útszakaszát, ami a fennhatósága alá tartozik.

Lengyel István polgármester elmondta, hogy a kivitelező Dominium vállalat két munkacsoporttal fog neki a kanalizálás kiépítéséhez. Az egyik csoport a főút mentén dolgozik majd, a másik pedig az állomás és a Nagy Béla utca között. A megosztásnak az a célja, hogy a főút menti munkálatokat áprilisig be tudják fejezni.

A sietség oka, hogy a Csehi Árpád vezette Megyei Tanács májusban jelentős infrastruktúra-fejlesztési munkálatokhoz szeretne hozzálátni, minek célja a település főútjának felújítása.

Hír még a Szatmárnémetihez közeli településsel kapcsolatban, hogy a községi tanács húsz ezer lejt vont el az utak karbantartására szánt alapból a tanügy számára. Ebből kilencezer lejt fordítanak az iskolások ösztöndíjaira, tizenegyezret pedig a pedagógusok ingázásának támogatására.

A Megyei Tanács legutóbbi költségvetés-kiegészítése során további 25.000 lejt utalt ki Lázári községnek. Ebből az összegből pótolták a út-alapot valamint egy-egy ezer lejt fordítottak a kissári csordás házának befejezésére valamint egy kemoterápiás kezelés alatt álló személy megsegítésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: